arrow caret

Martonvásár

A grófnők városa, a kisvárosok grófnője

Martonvásár

Kastély, zene, szerelem

Martonvásár

Beethoven és a halhatatlan kedves városa

Martonvásár

tRendi kisváros

Martonvásár

Történelem és kultúra

Martonvásár

Természet és tudomány

Martonvásár

Agroverzum, Beethoven Múzeum, Óvodamúzeum

Martonvásár

Brunszvik kastély és parkja

Martonvásár

A kultúra és a közösségek kisvárosa

Ön itt áll: forummartini.martonvasar.hu

INTERJÚ A MARTONVÁSÁRI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA VEZETŐJÉVEL, NEMES JÓZSEFFEL

Ezúttal a martonvásári Művészeti Iskola vezetőjével, Nemes Jószeffel beszélgettünk, aki 2010 óta önkormányzati képviselő is. A beszélgetés során érintettük a kezdeteket, a művészeti oktatás 21. században betöltött fontosságát és természetesen közéleti kérdéseket is boncolgattunk a jövőbeli tervekkel egyetemben.

MZ: Először arra lennék kíváncsi, hogy miként kerültetek Martonvásárra? 

NJ: 1991-ben fiatal pályakezdők, és ifjú házasok voltunk feleségemmel. Friss diplomás zenetanárokként kerestük a megfelelő helyet, ahol elkezdhetjük közös életünket. Az országon belül nem volt kiemelt helyszín, csak abban voltunk biztosak, hogy inkább vidékies környezetben szeretnénk élni, mint a fővárosban. Korábban semmilyen kapcsolatunk nem volt Martonvásárral. Feleségem, Sólyom Emese egy egyetemi faliújságon talált, elsárgult, több éves hirdetés alapján érdeklődött az itteni álláslehetőségekről. Az interjú és Martonvásár nagyon megnyerő tapasztalatai alapján örömmel választottuk az itt felajánlott állásokat, annak ellenére, hogy messze kerültünk családjainktól. Én a szabolcsi Komoró kistelepülésen, feleségem Kaposváron, Somogy megyében nőtt fel. Ezek az ország egymástól távoli sarkai, melyek közt Martonvásár érdekes módon körülbelül fél úton helyezkedik el. Fiatalos lendülettel, és minden új kihívásra nyitottan hoztuk meg döntésünket mellyel, most már úgy tűnik egy életre közösséget vállaltunk az itt élő emberekkel, a martonvásári fiatalok művészeti nevelésével, kisvárosunk sorsával. Munkahelyünk és a településen tevékenykedő művészeti és civil közösségek befogadtak bennünket. Mély és életre szóló kapcsolatok, barátságok alakultak ki az itt élő emberekkel, melyek miatt ez a hely lett életünk központja, az otthonunk.

MZ: Kérlek, mesélj kicsit a családodról.

NJ: A család számomra a létezés egyik alapköve, az energia bázis, mely képessé tesz az alkotásra, a megújulásra, és egyben kijelöli azokat a célokat, melyekért érdemes küzdeni. A szerelem és a szeretet helye, ahol egymást tisztelve, a közös célok, álmok felé vállvetve haladunk. Ahol az ember személyes életének alakításához bátorítást és támogatást kap. Két évet albérletben éltünk, majd szolgálati lakásba költözhettünk. Közben telket vásároltunk a Széchenyi utcában, és építkezni kezdtünk. 2003-ban költöztünk be családi házunkba, ahol ma is élünk. Utolsó, negyedik gyermekünk akkor egy éves volt. Martonvásár ideális helyszín volt gyermekeink felneveléséhez. A kitűnő óvodai fejlesztés után az általános iskola mellett a művészetoktatási képzésben is ismerkedhettek tehetség területeikkel. Mindannyian Budapesten a Városmajori Gimnáziumban szereztek érettségit. Mindegyikük megtalálta a saját útját, és egyetemi tanulmányaikat ehhez igazítva végezték. Pályaválasztásukban azért érezhető a családunkra jellemző művészeti és szociális érzékenység. Domonkos fiunk 32 éves, szociológusként szerzett diplomát az ELTE-n és most a Központi Statisztikai Hivatalnál dolgozik. Budapesten él menyasszonyával. Barnabás fiunk 30 éves, animációs szakember, filmrendezőként szerzett diplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME), és most egy számítógépes játékfejlesztő cégnél dolgozik saját projektjei mellett. Budafokon él feleségével. Anna lányunk 28 éves, végzős hallgató az ELTE-n, matematika-ének tanár szakon. Legkisebb gyermekünk Gáspár 22 éves, végzős hallgató pszichológia alapszakon a Károli Gáspár Egyetemen. Emesével nagyon büszkék vagyunk mindnyájukra. 

MZ: A te életedbe mikor és hogyan került a zene szeretete? El tudnád mondani, hogy mi vitt erre a pályára?

NJ: Ez jó story, szeretni fogod. Én pedagógus családból származom. Édesapám tanító volt, édesanyám óvónő, a helyi óvoda vezetője. Szüleimnek fontos volt gyermekeik művészeti nevelése is, annak ellenére, hogy egy Tisza parti kis faluban éltünk. Két nővérem van, ők már bejártak hangszert tanulni a közeli kisváros zeneiskolájába, engem meg főként a foci, meg a határban való barangolás vonzott. Édesapám tanári állása mellett civil szervezeti pozíciót is betöltött, ő volt a környék horgász egyesületének az elnöke. Felnőtt és ifjúsági horgászversenyeket szervezett, a holtágakban horgászhelyek kiépítésében vett részt, Az egyik különleges feladata volt, hogy azokat a sporthorgászokat kísérte és segítette szakmailag, akik azért jöttek a felső Tisza vidékére, hogy különlegesen nagy vagy ritka halat fogjanak. A kívánságlistán jellemzően harcsa, csuka, kecsege szerepelt. Ők főként értelmiségiek voltak: orvosok, művészek, tanárok és akár több napot is nálunk tartózkodtak a siker érdekében. Az egyik visszatérő horgász barátságba keveredett édesapámmal, és mint később kiderült ő cselló tanár volt a városi zeneiskolában. Felmérte zenei készségeimet, és már le is csapott rám, mint egy jó fogásra. Így indult el nyolcévesen zenei pályám. Nándi bácsi kiemelkedő zenepedagógus volt. A zeneiskolai országos kamarazenei és szólóhangszeres verseny eredmények után egyenes út vezetett a konzervatóriumba, majd a zeneművészeti főiskolára. Személyes tapasztalat számomra, hogy mennyire meghatározó lehet egy tehetséges gyermek és egy elhivatott művészet pedagógus találkozása.

MZ: Salamon Ferencné, Erzsi néni alapította Martonvásáron a Művészeti Iskolát. Ha jól tudom, Te a kezdetektől vele együtt dolgoztál, segítetted a munkáját és az intézmény irányítását lényegében tőle vetted át. Röviden mesélnél arról, hogy honnan indult a művészeti oktatás Martonvásáron?

NJ: Ha nem is teljesen a kezdetektől, de a rendszerváltás után kialakuló alapfokú művészetoktatási rendszert végig követhettem, mint aktív résztvevője az eseményeknek. Martonvásár mindig szerencsés település volt, mert a helyi oktatás irányításban évtizedeken keresztül elkötelezett és innovatív szakemberek vettek részt. A Beethoven hagyományok alapján történő névválasztás, a Kodály-koncepció alapján elindult ének-zene tagozatos oktatás, az oktatási és kulturális intézményeket egy egységbe olvasztó AMK, a néptáncoktatás integrálása az általános iskolai oktatásba, illetve az ebből kinővő Százszorszép Táncegyüttes, a zeneiskolai telephellyé válás, mind sorsfordító innovációk voltak. A vezetők rá tudtak hangolódni az oktatásirányítás jövőképére, élére álltak a változásoknak. Ezzel együtt rengeteg más módon elérhetetlen forrást csatornáztak be a település oktatási-kulturális életébe, fejlesztésébe. Én 1991-ben kapcsolódtam be az iskola életébe. Mindent a rendszerváltás utáni megújulás, a szabadság eufóriája hatott át. Szinte felrobbant a közoktatás az újító, innovatív törekvésektől. Létrejött egy új iskolatípus, mely alapfokon integrálja a különböző művészeti ágakat. A törvényhozás a gyermeki alapjogokhoz sorolta a művészeti neveléshez való hozzáférést, és forrásokat rendelt az oktatás megvalósításához, innentől válik az alapfokú művészetoktatás a közoktatás részévé. Salamon Erzsébet, mint igazgatóhelyettes és Udvaros Károly igazgató a már meglévő hagyományokra alapozva, illetve azokat kibővítve a képzőművészeti területtel, megalapították a Művészeti Alapiskolát. Az első, 1991/1992-es tanévben három művészeti ágban (zene-tánc-képzőművészet) folyt oktatás, akkor még az AMK tagintézményeként. Ez az ország második ilyen típusú intézménye volt. A fejlődés elindult, mely megmutatkozott a növendékek és az oktatott szakok számának növekedésében, illetve az oktatáshoz csatlakozó települések számának növekedésében egyaránt. 1993-ban az AMK felbomlásával önálló intézménnyé vált az iskola Salamon Erzsébet vezetésével. A következő hét év a dinamikus fejlődés, növekedés időszaka volt. Az állami normatív finanszírozás bőven lefedte az oktatás minden költségét, így minden szakmai álmunk megvalósulhatott. A környező települések vezetői lelkesen adtak teret az művészet iskolai nevelés elindításához, hiszen számukra anyagi terhet nem jelentett, és e mellett emelte helyi alapoktatásuk színvonalát, vonzerejét. Ennek a fejlődésnek a kiteljesedéseként 1998 szeptember 1-től társulási formában működött az intézményünk, melyben a résztvevő nyolc település közösen vállalta az iskola működtetését. A fenntartói jogokat a Társulási Tanács gyakorolta, melyben arányosan képviseltette magát minden önkormányzat. Ez a nem szokványos szervezeti forma élénk, országos érdeklődést váltott ki. A 2000-es években az állam drasztikusan csökkenteni kezdte a művészetoktatás anyagi támogatását az önkormányzati források fokozatos elvonásával párhuzamosan. A művészetoktatást térségi szinten az önkormányzatok egyéni lehetőségeik szerint próbálták fenntartani, vagy lemondtak róla egyéb nehézségeik miatt. A folyamatra 2012-ben az oktatási rendszer  állami átvétele tett pontot. A Tankerületi fenntartás az eltelt 12 év tapasztalatai alapján stabilitást jelent, de a színvonal fenntartásában és a fejlesztések megvalósításában továbbra is nagy szerepük van a települési önkormányzatoknak.A települési oktatás irányításnak mindig rugalmasnak és innovációkra nyitottnak kell lennie, de a meglévő értékekre építheti terveit. Örülök, és hálás vagyok, hogy olyan kiemelkedő kvalitású kollégák, elődök mellett tanulhattam meg ezt a szakmát, mint mentorom Salamon Erzsébet, illetve Tóth Iván.

MZ: Felgyorsult világunk folyamatosan változik. Mit gondolsz, hogy ezekhez a változásaihoz hogyan alkalmazkodik a művészeti alapoktatás? Véleményed szerint, miért fontos, hogy Martonvásáron ilyen magas szinten történik a művészeti képzés? 

NJ: A művészeti oktatás évezredek óta szerves része a nevelés tudománynak. Személyiség formáló hatásai elvitathatatlanok. Szélesíti az egyén látásmódját a világról, erősíti az érzelemi gazdagságot, érzékenyebbé teszi az embert a környezet jelenségeire és így segíti azok megértését. Fejleszti az esztétikai érzéket, nevel a lényeglátásra, a minket körülvevő világ újabb szintű befogadására, megértésére. Segít bennünket a kulturális hagyományaink megértésében, saját identitásunk megtalálásában. Nem utolsó sorban valós élményt ad egyéni és közösségi szinten minden részvevőnek, nem csak a különleges tehetséggel bíró művészpalántáknak. Röviden összefoglalva: Észrevétlen módon nagymértékben emeli a kulturális ingerküszöböt, mely alapvetően meghatározza döntéseinket a legapróbb kérdésektől a legnagyobbakig. Ez az oktatás a korábbi évszázadokban csak a társadalom kisebb rétege számára volt hozzáférhető, megfizethető. Az állam által nagyrészben finanszírozott Magyar Művészetoktatás nem csak európai, hanem világ szinten is kuriózum. Ezzel a lehetőséggel botorság nem élni. Azon kell dolgoznunk a jelenben és a jövőben is, hogy gyermekeink számára ez a lehetőség megmaradjon, és színvonalas feltételek mellett folyamatosan rendelkezésre álljon.  

MZ: Most a közéleti szerepvállalásoddal kapcsolatban is kérdeznélek. Úgy tudom, hogy 2010 óta vagy önkormányzati képviselő, és ha jól értesültem a június 9-én tartandó önkormányzati választáson ismételten megméretteted magad, hogy megválasztásod esetén folytasd a megkezdett munkát. Mit tudnál kiemelni az elmúlt három önkormányzati ciklusból, mint számodra legfontosabb, legkedvesebb eredményt? Illetve még arra lennék kíváncsi, hogy ha a martonvásári választópolgárok megadják a kellő felhatalmazást és továbbra is önkormányzati képviselőként folytathatod a munkát, mit tartasz még reális és elérendő célnak?

NJ: Szerencsésnek érzem magam, mivel a képviselőként megélt elmúlt 14 évben egy közös álmokért, célokért vállvetve küzdő alkotó közösség tagja lehettem. Kialakítottunk egy közös víziót, melyben minden képviselő elképzelése egyenlő súllyal kaphatott helyet, így az energiák nem belső csatározásokra, sziszifuszi érdekérvényesítésekre, hanem a külső akadályok legyőzésére, illetve az érdemi munkára koncentrálódhattak. Álmodtunk egy Martonvásárt, ahol szívesen élnénk, és ahol szerintünk gyermekeink is szívesen élnének. Nem mindig a racionalitás talaján jelöltük meg a célokat, de a biztonságos vegetálásra való törekvést nem tartottuk elfogadhatónak. Az eredmények felülmúlták a sikerről alkotott előzetes elképzeléseinket. A minden szinten megnyilvánuló támogató hozzáállás alapja meglátásom szerint a testület innovatív céljai, egységes fellépése, magas szintű munkamorálja, a közösségi érdekek előtérbe helyezése voltak. Ez lehet alapja a következő önkormányzati ciklus eredményes időszakának is. Személyesen számomra kiemelt területek az oktatás-nevelés támogatása, fejlesztése, és a civil közösségek, csoportok segítése, működési feltételeik javítása. Kiemelten fontosnak tartom a már elért eredmények fenntartását, a létrehozott intézmények, különböző beruházások fenntartását, a létrehozott értékek megbecsülését.

Mihálovics Zoltán