Közmegllgatást tartottunk Martonvásáron I 2020

2020.01.31. 12:31

Az előző évekhez hasonlóan az aktuális költségvetési koncepció részletes bemutatásával egybekötött képviselő-testületi ülés keretében rendezte meg éves közmeghallgatását Martonvásár Város Önkormányzata.

Az eseményt második alkalommal élő facebook adásban is végigkövethették az érdeklődők. A közel 3 órás közmeghallgatásról készült közvetítést utólag ITT tudják megtekinteni vagy meghallgatni:

 

A közmeghallgatás három részből tevődött össze.

Először Szabó Tibor polgármester bemutatta Martonvásár Város Önkormányzatának 2020. évre tervezett pénzügyi mozgásterét, összevetette a polgárok által közvetlenül igénybe vett szolgáltatások bevételi és kiadási oldalait, illetve a városigazgatás feladatainak pénzügyi fedezetét is részletezte. Kitért a kommunális adó mértékére is, amelyről kiemelte, hogy ugyan nagyon fontos szuverén bevételi forrást jelent, de a város működési költségeinek csupán 5%-át biztosítja (54,8 millió forint / 960 millió forint). Martonvásár 2020. évi költségvetési koncepcióját a képviselő-testület később egyhangúlag elfogadta. (Az ülésen kivetített teljes diasort ITT tudják megtekinteni.)

Horváth Bálint alpolgármester betegsége folytán nem tudott jelen lenni a közmeghallgatáson, így az aktuális és tervezett városfejlesztésekről is a polgármester tartott előadást. Szabó Tibor összefoglalta a 2019-es év fejlesztéseit, majd röviden részletezte a következő évek terveit is. 

 

Beszámolójában többek között kitért a 2020-ban garantáltan megvalósuló martonvásári útfelújításokra, a Dózsa György út környezetrendezésére és a Térségi Szolgáltatóház hamarosan induló építkezésére is. A felmerülő közlekedési nehézségekért és a lakók nyugalmának esetleges megzavarásáért már előre a belátó jó szándék megértését kérte.

 

A 2020 során biztosan felújítandó martonvásári utak

Elbírálás alatt/függőben lévő martonvásári projektek (Forrás:Diasor)

A közmeghallgatás harmadik szekciójában a lakossági kérdések következtek, melyekre a városvezetés mellet a Rendőrség és a Fejérvíz zrt. helyi képviselői reagáltak. A 2020. évi közmeghallgatásról sokkal részletesebben a februári Forum Martiniban fogunk beszámolni Önöknek.

Elérhetőségek

Brunszvik-kastélypark

2462 Martonvásár.Brunszvik út 2.

+36 (22) 569563

nagy.gabriella@agrar.mta.hu

A Brunszvik-kastélypark honlapja

Agroverzum - Tudományos Élményközpont

2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2.

+36 (30) 6293083

info@agroverzum.hu

Az Agroverzum honlapja

Polgármesteri Hivatal

2462 Martonvásár, Budai út 13.

+36 (22) 460-004

onkormanyzat@martonvasar.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Képviselő-testület

2462 Martonvásár Budai út 13.

+36 (22) 460-004

horvath.balint@martonvasar.hu

Járási Hivatal

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 569-280

hivatal.martonvasar@fejer.gov.hu

Elérhetőségek és ügyfélfogadás

Kormányablak / Okmányiroda

2462 Martonvásár Budai út 1.

+36 (22) 460-081

kormanyablak.martonvasar@fejer.gov.hu

Forum Martini

+36 (20) 924-9946

kommunikacio@martonvasar.hu

Impresszum

Kommunikáció

+36 (20) 270-5900

csoma.tamas@martonvasar.hu