/ nyomtatás

Emléktábla avatás

 

Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke avatta fel a martonvásári Brunszvik kastély falára elhelyezett, az '56-os eseményeket követő megtorlásra emlékeztető táblát.

 


(Fotó: Vécsy Attila)

 

Az emléktáblán olvasható szöveg:

1957. március 6-án a karhatalmisták elhurcolták és testileg, lelkileg kegyetlenül megalázták Dr. Friederich Bélát, kutatóintézetünk alapító igazgatóját, Dr. Kiss Árpádot, a modern hexaploid tritikálé első megalkotóját és Dr. Kükedi Endrét, kiváló munkatársunkat.
Ezen szomorú esemény ellenére kollégáink megmaradtak a szó legnemesebb értelmébe embernek, akikre ma is tisztelettel és nagyrabecsüléssel gondolunk.
 
Ezt az emléktáblát abban a reményben helyezzük el, hogy a kutató a jövőben soha nem lesz hatalmi erőszak áldozata.
 
Martonvásár, 2017. március 6.
az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Kollektívája
 
Balázs Ervin akadémikus, az MTA ATK főigazgatója és Boross Péter (Fotó: Vécsy Attila)
 
Az eseményen megjelent és koszorút helyezett el Martonvásár polgármestere dr. Szabó Tibor.
 
 
 

(Fotó: Vécsy Attila)
 
 
Dr. Kizmus Lajos: Az MTA kutatóinak '56 utáni sorsa
 

Friss diplomásként 1966-ban érkeztem Martonvásárra, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetébe. Egyik első élményem éppen Friedrich Bélával kapcsolatos, aki az 1949-ben alapított kutatóintézet első igazgatója volt. Akkor már nyugdíjasként (67 évesen!) a parkban sétált, és mint korábban nem látott fiatalembert, megszólított, hogy mit keresek errefelé. Majd amikor közöltem, hogy itt dolgozom biológusként, akkor nekem szegezte a kérdést: „Te micsurinista vagy?”

 

Az ’56-os forradalmat Martonvásáron követő eseményekről hosszú ideig nem beszélt senki. A kutatóintézet klubjában (mely a ’70-es évekre országos hírű és a hatalom által szigorúan megfigyelt klubbá vált a rezsim által „ellenzékiként” elkönyvelt vendégek – Csoóri Sándor, Sánta Ferenc, Fekete Gyula, Ratkó István, és még sok más nagyszerű ember – meghívása miatt) néha-néha esett ugyan szó arról, hogy bizony nagyon csúnya dolgok estek meg a kutatóintézet három kutatójával, Friedrich Bélával, Kiss Árpáddal és Kükedi Endrével.

A részletekről csak a ’90-es évek elején lehetett hallani baráti beszélgetésekben.

Akkor sem, és azóta sem értem, hogy miért éppen ezt a három embert pécézte ki a brutális „verősereg”? Mindhárman alapvetően, természetükből kifolyólag nagyszerű, tiszteletre méltó, békés emberek voltak. Bizonyíthatóan nem tettek semmit, ami miatt meg kellett volna alázni őket. De túlélték, ha lélekben nem is tudták talán halálukig sem feldolgozni a történteket.

 

Friedrich Bélát idő előtt nyugdíjazták, így vonva ki a tudományos közéletből. Lelkileg megroppanva élte élete nyugdíjazás utáni éveit.

Kiss Árpádot eltanácsolták Martonvásárról. Őt azonban – mert már neve volt a mezőgazdasági tudományok művelői között – Kecskemétre hívta az ottani kutatóintézet igazgatója. Munkát és feladatot kapott, mely lehetővé tette számára, hogy kimagasló tudományos teljesítményt érjen el.

Kükedi Endre maradt Martonvásáron, évekig, mint mérnök dolgozott és csak a’60-as években nyílt lehetősége arra, hogy magánszorgalomból összegyűjtött tudományos adatait disszertációvá formálja.

A két fiatalabb ember – Kiss Árpád és Kükedi Endre – tiszteletre méltó alázattal és rendíthetetlen elszántsággal minden megaláztatás ellenére azon volt, hogy véghez vigye ifjúkori álmát, és tudományos kutatóként, nemesítőként szolgálja azt a hazát, melynek néhány bitangja szerette volna eltántorítani ettől.

 

Kizmus Lajos nyugalmazott tudományos munkatárs

2017. január 13.