A székely Mezőség szívéből jöttek hozzánk, a közösségösszetartó, karizmatikus tiszteletes és a Népművészet Mestere címmel kitüntetett, csupaszív énekes: ők aztán a szimbolikus páros! Velük beszélgettünk a Trilla idején, Martonvásáron.
- Mondhatjuk, hogy egy kicsit mindig hazajönnek Martonvásárra? Vagy inkább vendégségbe, ahol jó lenni?
SZT: - Én biztosan hazajövök. Régóta jövök, ez már nem vendégség, inkább hazajövetel. Szabó Szilárdnak köszönhettem azt első idekerülésemet, később Horváth Ottónak a testvértelepülési kapcsolat révén, a várost, mint második otthonomat, nagyon szeretek itt lenni. Ha nem lenne utazás meg a zene, valószínűleg megőrülnék.
KLF: Nekem az anyaországba jövés szintén nagyon sokat jelent. Ez amolyan, ahogy a nevében is benne van, anya és gyermek közti kapcsolat, szóval igazi élő kontaktus. Én 2019-ben kapcsolódtam be a martonvásári történetbe, azóta csak egyre erősebb a kötelék. Jó átélni azt, hogy mennyi ember tartja a kapcsolatot Martonvásár és Mezőkölpény között, és rájönni arra is egyre inkább, hogy ez leginkább egy erős lelki kapcsolat is, nemcsak pusztán nyelvi és kulturális kötődés. Nyelvében él a nemzet, de a lélek még a nyelvnél is fontosabb.
- A lelki dolgok és a népi tradíció mennyire jár kéz a kézben?
KLF: - Teológialiag is tisztán kell látnunk, hiszen a Szentírás első lapjain ott van a "Műveljed és őrizzed" parancsa, amely nagyon erőteljesen szól a kultúráról is. A kultúra a kultuszból ered, ami valójában a mi önazonosságunk. Művelnünk kell a hitünket, a kapcsolatainkat, a lelkünket. Ebbe születtünk bele, ez a mi édes otthonunk. Ez éltet bennünket, tölt el bizodalommal és megágyaz a testvéri összetartozásnak. És ez határokon túl is kapcsolódást jelent. Mert az élő kapcsolatokat nem helyettesíti semmi. Ezt a covid alatt országhatárokon belül is megtapasztaltuk, hát még ha országhatárok választanak el bennünket.
- Teri néni, mit ad a hit a zene műveléséhez?
SZT: - A Jóisten adta ezt a tehetséget nekem, úgyhogy ez teljesen összefügg. Ez egy ajándék, amit meg se érdemlek, de minden nap próbálok tanúságot tenni róla. Én a rádióról hallottam először a dallamokat, vettem a ceruzát és lejegyzeteltem. Ez gyógyít engem, pedig néha kutyáknál rosszabbul vagyok. Hálás vagyok érte, közben meg gyógyulok.
- Atomizálva, széthullva vagyunk mi itthon, de önöknél vajon még mindig példaértékű az emberek összekapcsolódása?
KLF: - Folyton alakulunk mi is. Mi ott Mezőkölpényben a zárt világban Istenen kívül önmagunkra számíthatunk. Megtanultunk önszerveződőnek lenni például. Megtanultuk azt is, hogy a templom a falu központja. És hálát adunk a csillagnak, amely folyton ragyog fölöttünk, a templom tetején is. Mi otthon mindenkit megkeresztelünk, s ha nem is kötődik minden lélek száz százalékosan egymáshoz, de valamilyen közösséget mindenképpen érez a másikkal. Ha nem is mindenki a transzilvanizmus híve, de érez valamit belőle és érti, hogy az alapgesztusainkban benne van ez az érzés. Nem a definíciókban, meghatározásokban, hanem cselekedeteinkben, hiszen mindez a génjeinkben is ott van. Hogy egyáltalán kik vagyunk.
- Mikor teszi jól a haza? Ha békén hagyja gyermekeit egy idő után, vagy ha mindig gondoskodik róluk?
- Én azt gondolom, hogy egy anya akkor jó anya, ha anya marad mindig. Ezzel betöltötte a szerepét. Magyarország egy szélfúvásos helyen van és volt mindig, jönnek-mennek itt az áramlatok, szóval nem egyszerű hely, de én mindenhol látom ma a jó jeleit. A pecsétet is jó helyre ütötték Magyarországon, ez az anya nekünk jó anyánk. Az örökségünk megtartására mi annyi segítséget kapunk tőle, hogy megköszönni se tudjuk. Persze minden szép történetet lehet még szebbé tenni, a nemzeti összetartozás ügyén is lehet még szépíteni.
- Van speciális erdélyi örökség és tudás?
- Az erdélyi magyarok Nobel-díjat érdemelnének, Csoda, hogy vagyunk, hogy helytállunk és őrizzük azt, ami ránk van bízva. En - nyit kell tennünk továbbra is és közben folyamatosan jobbá válnunk. Ez a hit harca is, tehát minél jobban hiszünk, annál jobban tudunk helytállni abban a harcban, amit életnek hívunk.
- És ezt az életet hogy tudja továbbvinni a kultúra?
SZT: - Én csak arra kérem a Jóistent, hogy meg tudjak minden tanítani még az utódaimnak, és akkor már mehetek is el. Én egész életemben dolgoztam, de amíg főtt a puliszkám, addig is táncoltam és énekeltem. Ehhez türelem kell, másképp nem megy. A zenéből jön a hit, a hitből meg a zene. Így megy ez nálunk.