Állati egy nap volt!
Április 24-én az 1.a és 1.c osztály a Fővárosi Növény- és Állatkertben járt.
Nagy izgalommal készültünk a második osztálykirándulásunkra (az első ősszel volt, akkor a Pákozd-Sukorói Arborétum- és Vadasparkot látogattuk meg). A kis elsősök közül volt, aki azért izgult, mert még soha nem járt az állatkertben, volt, aki azért, mert már volt ott, és persze volt, aki úgy egyáltalán azért, mert a napunk eltért az addig megszokottól. Mi, tanítók pedig Salamehné Beledi Lilla kolléganővel meg azért, hogy ne essen az eső, minden rendben legyen, ne essen baja senkinek.
Különjáratú autóbusszal mentünk. Szerencsénk volt, az időjárás kegyes volt hozzánk, csak kicsit borongós volt az idő. Az állatkertben szülők segítségével/ kíséretével sétáltunk végig. Élmény volt számunkra, ahogy tanítványaink mosolygós arcára gyermeki bájjal kiült az őszinte érdeklődés, nyitottság, az állatok szeretete.
A kicsik a kirándulás minden percét élvezték, a buszon is nagyon jól viselkedtek. Még vár ránk egy vonatos-metrós-villamosos budapesti kirándulás, aminek a tömegközlekedési eszközökön való utazás megismertetése a fő célja. Reméljük, ez is emlékezetes lesz majd elsőseink számára!
Ónodyné Nagy Anikó
osztályfőnök