A füves részt, a virágágyásokat vagy a veteményest elkeríteni, avagy szegéllyel keretezni nem a mai kertépítők mániája, hanem évszázadok (évezredek?) óta ugyanazt a két célt szolgáló gyakorlat a kertekben.
Az egyik legfontosabb ok a praktikum, hiszen egy szegéllyel körülvett terület nem lesz fűnyíró, fűkasza áldozata, ezenkívül nem terjeszkedik sem a gyep az ágyásba, illetve semmi sem abból kifelé. (Ha igen, azt időben észrevesszük.) Másik célja a szemünknek kedvez: egy szépen körülhatárolt ágyás rendezett hatást kelt, szebb látványt nyújt.
Ez különösen akkor igaz, ha az elhatárolt területek a kertben egy koncepció részét képezik, és ha a szegély alapanyaga illik a kertünk (vágyott) stílusához. Léteznek tartós (beton, fém, kő), és rövidebb ideig csinos szegélyek (fa, műanyag, gumi, régi tégla, stb), amelyek megfelelhetnek a céljainknak és pénztárcánknak, de ha időnk van a folyamatos gyomlálásra, vágásra, gondozásra, a szegély lehet akár növényi beültetés is. Lényeg, hogy ízléses és észrevehető elkülönítést kapjon az adott terület. Igazán látványos lesz a különbség tőlük!
A különleges, természetet utánzó - pl a préri vagy angol - kertek persze nem igénylik a komoly határvonalakat, de a veteményes azért ezekben a kertekben is szegélyezett. Ugye a praktikum… Itt az ősz, állhatunk is neki. Jó munkát!
Suplitz Rita
