EGY ÉLMÉNYEKKEL TELI NAP
Hatalmas meglepetésként ért bennünket az a hír, hogy ellátogathatunk a MÜPÁ-ba, és plusz programként még moziba is megyünk.
Az osztálykirándulásra október 25-én került sor, vonattal és villamossal jutottunk el a MÜPÁ-ba, ahol az Ethnosound együttes Csődobolás című programján vettünk részt. Érdekes volt, hogy bennünket is bevontak az előadásba és csődobokon eljátszhattuk az Örömódát is. Rengeteg kép és videó készült, fantasztikus élménnyel gazdagodtunk. Az előadás után újra villamosra szálltunk, és az Etele plázába mentünk. Izgatottan vártuk a filmet. Az Apró hősök – Kalandos vizeken című animációs filmet néztük meg. A történet az ókori Görögországban játszódott, egy fiatal, kalandvágyó egér és egy macska, aki felnevelte őt, együtt segítettek Jasonnak a város megmentésében. Nagyon tetszett a történet.
A mozi után a vonattal gyorsan Martonvásárra értünk. Egy nagyon szuper, élményekkel teli napot töltöttünk együtt az osztállyal. Felső tagozatosként ez volt az első közös kirándulásunk Rózsa nénivel.
Horváth Nóra • 5.c osztályos tanuló