Sokan ódzkodnak a dália vagy kardvirág ültetésétől, azzal az indokkal, hogy túlságosan nagy erőfeszítés minden ősszel felszedni és teleltetni ezeket a fagyérzékeny gumókat. Érthető az aggodalom, hiszen a teleltetés sokszor nem úgy sikerül, ahogy elterveztük: kiszáradhatnak, megpenészesedhetnek a drága gumók, vagy, ha hozzáférnek, rágcsálók is károsíthatják az állományt.
A jó hír azonban az, hogy megfelelő takarás mellett nem kell felszedni ezeket a gumókat, hanem a földben biztonságosan át tudják vészelni amúgy is egyre enyhébbé váló teleinket. A titok nyitja a vastag takarás: érdemes legalább 30-40 cm vastagon őszi lombbal vagy szalmával takarni a töveket, melyeket majd a tavaszi fagyok elmúltával, ideális esetben április közepén-végén takarunk ki ismét. Tavaly télen mind a kétszáz dália gumómat a földben hagytam és betakartam a már ismertetett módon. Több teherautónyi lombot mozgattam meg egyetlen szál villával és talicskával, de megérte, mert az állomány 90 százaléka telelt át sikeresen. Idén ezek a földben maradt dáliák jóval korábban kezdtek el virágozni tavasszal kiültetett társaiknál, erősebb, elágazóbb, bujább bokrokat neveltek, és az aszályos időszakot is jobban viselik. Az erős száraknak hála az áttelelt dáliák jobban ellenállnak a széllökéseknek is, karózás nélkül is szép egyenesen állnak. Egyébként ezek a melegkedvelő gumósok nem is annyira a hidegre, mint a nedvességre érzékenyek, így ügyeljünk a takaró réteg vastagságára. Megfelelő takarás mellett a gumókhoz kevés csapadék szivárog le, és nem következik be rothadás. A lombbal takarást akkor végezzük, amikor az első fagyok már feketévé aszalták a dáliák talaj feletti részeit, vagyis a szárat és a leveleket. Ezt követően a szárakat a földfelszín közelében vágjuk vissza, és már mehet is a védelmező lomb-réteg. Tavasszal a tövekről félrehúzott, részben elkomposztálódott lomb pedig remekül táplálja a gumók körüli talajt, vagyis két legyet üthetünk egy csapásra.
Menyhárt Otilia