„Énekelj az erdőben”
Óvodánk, a vezetésemmel immár másodszor, idén is csatlakozott a IV. Erdei Dalos Találkozóhoz, melyet az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány szervez,
Az Énekelj az erdőben élménynap az éneklés örömével kapcsolja össze közösségünket a természettel.
Ezen alkalomkor, a természetnek szóló ajándékunk a szívből jövő énekszó. Ily módon köszönjük meg a tiszta levegőt az erdő fáinak, az éltető forrásvizet, a gyógyító növényeket. Közben érzékenyítjük gyermekeinket a természet szeretete, védelme iránt.
A jeles nap alkalmából az óvoda csoportjai a Brunszvik kastély parkjába látogattak, ami egyben természetvédelmi terület is. A szigeten, az árnyas fák alatt a színpad közkedvelt játszóhelye óvodásainknak, ahol szívesen játszanak, énekelnek, táncolnak. A program keretében beszéltünk az év madaráról (Böjti réce) és fájáról (Korai juhar) is.
Ezen a napon az óvoda udvarán elültettünk egy hársfát, ami névadónk, Brunszvik Teréz közkedvelt fája volt.
A program részeként az általam elkészített, megrajzolt fát a gyerekek az erdőben élő madarak rajzaival népesítették be.
Közösségünk figyelme ismét az élet számára fontos elemek felé irányult, közös élményt éltünk át. Jövőre újra találkozunk és énekelünk!
Czigányik Mónika


a Méhecske csoport óvodapedagógusa