Összeszaladt Ősz, Tél, Tavasz, Nyár,
Folyók mély bölcsőkből kikeltek
S engem elhagynak már azok is,
Akik eddig szívvel sziveltek.
Valaki megőrült az Űrben,
Valamely Nap járja bolondját,
Valaki mindent összezavart
S üstökösök jövését mondják.
Nagy vágy-kötelek elszakadnak,
Ébrednek oktalan szerelmek
S karunkon a régi örömök
Lesznek bús, utálatos terhek.
Bicskák szomjasabbak a vérre
S gőzösök egymásba szaladnak
S akik szerették az Életet,
Most nagy Halál-légyottot adnak.
Ki csinálja, ki jár közöttünk?
Egymás mindene minden-minden
S a felhőt az a Cél kergeti,
Mely itt tapos a lelkeinkben.
Egy pillanat és minden más lesz,
Más a holt Tenger, más az örvény
S másképpen villan meg agyamon
Minden gondolat, minden törvény.
Jaj, jaj, be félek, félek, félek:
Mi lesz vajon, jaj, mi lesz holnap?
Messze világok szeszélyei
Nekem holnap mit parancsolnak?
Hogyan tiportat el a sorsom,
Hogyan hal el minden, mi drága?
Óh, örök titkoknak szomorú,
Borzasztó, egységes világa.
Az új esztendő eljöttének megünneplése és köszöntése után elkezdődnek/folytatódnak a dolgos munkanapok.
Új év, új remények.
Ígéretek, fogadkozások...
Ady Endre itt olvasható verse különösen sok gondolatot és kérdést vet fel a ma embere számára - amolyan "2026-os" kérdéseket. Láthatjuk: a költő-géniusz száz év távolából hívja fel a mai magyarok figyelmét "messze világok szeszélyei"-re... Arra: vigyázzunk! Életünkre, gyermekeinkre, nyelvünkre, kultúránkra, múltunkra - összességében: csodálatos hazánkra, magyarságunkra!
A verset többször kell elolvasni.
S egyre jobban hat és egyre több gondolatot ad...
Simándi Péter,
Martonvásári Versklub