Tisztelt Partnereink!
Martonvásár kiváló adottságokkal rendelkező kisváros Budapest és Székesfehérvár között, a fővárosból a Balatonra vezető autópálya és a vasútvonal mellett. Városunk nevezetes a Brunszvik-kastélyról és annak gyönyörű angolkertjéről. Ezen felül nálunk található a magyarországi Beethoven-kultusz központja is, melyet a nagyszabású nyári Beethoven-koncertek tesznek maradandó élménnyé a hozzánk látogatók számára. A Kastélyparkban működik a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja, amely az mezőgazdasági innováció egyik európai centruma.
Településünk a kommunista rendszer bukása óta eltelt évtizedekben nem igazán volt képes kihasználni a fekvéséből adódó gazdasági lehetőségeit. A kitűnő infrastruktúra és a szakképzett munkaerőbázis sokkal nagyobb mértékű gazdasági beruházások fogadására teszi alkalmassá Martonvásárt. Polgármesterként a város vezetésével együtt mindent meg kívánok tenni, hogy a következő években városunkat vonzóvá tegyem a potenciális befektetők számára, Martonvásár fejlődése érdekében.
Reméljük, minél többen látogatnak el hozzánk nem csak turistaként, hanem olyan partnerként is, akivel közösen tudjuk városunk és az Ön vállalkozásának jövőjét tervezni.