Valójában csak két éve jöttem rá, mekkora rendetlenség van a kert néhány részében.
Bár nem mondom, hogy nem voltam mindig feldúlva, ha a férjem kitett a garázsból például egy vasasztalt, amiről egy év után is meggyőződve állította: „Igen, kelleni fog. Csak előtte kicseréljük a lapját és lecsiszoljuk, majd átfestjük a vázát. És ha a garázs sarkából kiürül a szekrény, akkor felviszem a padlásra, és rögtön mehet a helyére az asztal”. Hát persze. Vajon másnál is zajlanak le ilyen beszélgetések..?
Lehet, ez a téli időjárás teszi, de néha igen neki tudok keseredni annak, hogy a házunk évek óta tartó felújítása, átalakítása miatt a kertben mindig van egy-egy halom motyó, amire rá van írva mindenki számára láthatóan: még nincs kész. Három raklap egymáson, két felújításra váró fotel, egy varrógép láb, pár félbevágott hordó. Rémes kis honfoglalók, persze, hogy nincs helyük. És míg néhány napig idegesítő, hogy nincs hova tenni őket, pár hónap múlva egyszerűen fel sem tűnnek. Nem viccelek. Kitapossuk mellettük az ösvényt, talán be is bugyoláljuk őket, ha esik.
Aztán eljön a nap, amikor olyan vendégek jönnek, akik lépten-nyomon előveszik a telefonjukat és mi lepődünk meg a legjobban, amikor átküldik később a fotóikat, amiket a kertünkben készítettek. Mintha máshol jártak volna! A fejünkben egyáltalán nem ilyen a kertünk.
Csináljunk fotókat a kertünkről!
Íme első tanácsom azoknak, akik bizonytalanok abban, van-e „kupi” odakint? Megdöbben majd, mennyit tanulhat ebből. Hipp-hopp láthatóvá válik, milyen ízléstelen repedt vödörben tartani például a leandert, pedig remek ötletnek tűnt korábban. Aztán látszik majd végre a befejezetlen tűzrakó vagy a hónapok óta földön fekvő létra is. Óriási élmény, ezért én néhány havonta megteszem, hogy elmélkedjek aztán az … élet értelmén, szóval a kerti tennivalókon.
Szelektáljunk és dobjuk ki!
Javasolnám, hogy a képeket elemezve szedjük össze a zavaró tárgyat és lomtalanítsunk, de valahogy sosem ilyen egyszerű. Ezért először inkább szelektáljunk. Ha valamit két éve senki nem mozdított meg a kertben, semmi funkciója, hovatovább egyáltalán nem is kertbe való tárgy, ajándékozzuk, esetleg adjuk el, ha van bármilyen értéke, vagy kérjünk végre egy lomtalanítást!
A megmaradó tárgyakat funkciójuk szerint elkülönítve helyezzük olyan helyre, ahol megőrzik kondíciójukat, egy év múlva is megtaláljuk őket és végre: nincsenek szem előtt. A tárolóhelyiségeket így lesz okunk alaposan átvizsgálni, mielőtt jön a tavaszi hajrá.
Ha elég elszántak vagyunk, akár egy nap alatt csodát tehetünk a kertben, főleg ha nem egyedül állunk neki. Elvégre, ki a csuda mozdítja meg egyedül azt a nehéz vasasztalt?
P. Suplicz Rita