Ezúttal a martonvásári katolikus egyházközség lelkipásztori munkatársával, az ELTE geofizikát tanító oktatójával, Lipovics Tamással beszélgettem. Többek között szó esett családról, vallásról, oktatásról, közéletről és persze a martonvásári kötődésről.
MZ: Először kérlek mesélj egy kicsit arról, hogyan és miként kötődsz Martonvásárhoz. Honnan vezetett az utad idáig?
LT: A családommal 2005-ben költöztem Martonvásárra, akkor még csak két kicsi, három év alatti gyermekkel. Ezt megelőzően Budapest belvárosában éltünk, és feleségemmel egyetértettünk abban, hogy az kisgyermekekkel már nem a legideálisabb helyszín. Mindketten dunántúli kisvárosban nőttünk fel és olyan helyet kerestünk, ami Budapesttől elérhető közelségben van, és mégis élhető környezetet tud biztosítani a családunknak. A „Lakópark” első felépített társasházában vásároltunk egy kis lakást a mai Gólyahír utcában. Persze akkor még egészen másképp nézett ki ott minden, mint ma. Az első években még nem voltak utcák, és az őszi-téli esős időben a lábunkra nejlonzsákot húzva kellett átvágnunk a nagy sártengeren az első kiépített járdáig. Azóta nagyon szépen fejlődött az a városrész is. Tulajdonképpen véletlen, hogy épp ideköltöztünk, bár pontosabb az a megfogalmazás, hogy a Gondviselés vezetett minket ide. Először nem volt könnyű a beilleszkedés, mert nem ismertünk senkit Martonvásáron, és meg kellett kezdenünk a Budapestre ingázást is. A gyermekeink óvodába kerülése és a martonvásári katolikus közösséghez való csatlakozás sokat segített nekünk abban, hogy egyre több embert megismerjünk, és barátokra tegyünk szert itt.
MZ: Mesélj kérlek kicsit magadról, a családról, a tanulmányaidról, a hivatásodról!
LT: Lassan 10 éve annak, hogy a „Lakóparkból” néhány utcával odébb, egy családi házba költöztünk, mert kinőttük a kis lakásunkat. 2010-ben született meg harmadik gyermekünk, Rebeka, aki most már a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba jár. A két nagyobbik gyermek, Dániel és Ráhel is felnőtt időközben, ma már mindketten egyetemisták. Ráhel pszichológiát tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, Dániel pedig Stipendium Peregrinum ösztöndíjasként a University College London végzős fizikus hallgatója. Mindketten jól teljesítenek a választott területükön, nagyon büszkék vagyunk rájuk. A feleségem, Anita fizika szakon végzett az ELTE-n, és informatikusként dolgozik egy nagy nemzetközi informatikai vállalatnál. Jómagam az ELTE-n szereztem geofizikusi és fizika tanári diplomát. Néhány évig a felsőoktatásban dolgoztam főállású oktatóként, majd egy magyar tulajdonú mérnökirodában helyezkedtem el, ahol a mai napig veszélyes ipari üzemek engedélyeztetésével és a súlyos baleseti kockázataikkal foglalkozom. Bár az elsődleges munkám iparbiztonsági szakértőként a kockázatelemzés, nem szakadt meg a kapcsolatom az ELTE-vel sem: külsős oktatóként már több, mint 20 éve tanítok geofizikát a hallgatóknak. A saját családi vállalkozásunk révén pedig többször kipróbálhattam magam külföldi és magyarországi geofizikai projektekben. Norvégiától Tanzániáig sokfelé volt alkalmam dolgozni. Így például Martonvásáron a BBK építésének megkezdése előtt én végeztem el azokat a földradar méréseket, amik azt vizsgálták, hogy maradtak-e a területen a régi szeszgyárból származó olyan üregek, amik veszélyesek lehettek volna az építőkre. Szerencsére nem voltak ilyenek…
MZ: A várost a jelenlegi Képviselő-testület 2010 óta vezeti. Összességében véve a 13 éves városvezetői munkát, az elért eredményeket hogyan értékeled? Szerinted jó irányba halad a város? Mit tartasz az elmúlt 13 év legnagyobb eredményének, illetve a másik oldalról: mi az, amit hiányolsz a városból?
LT: Amikor ideköltöztünk Martonvásárra, épp egy nagyközségből városi rangra emelt kis településre érkeztünk. Nem volt igazi városközpontja, az iskola épülete és a rendelő is hagyott kívánnivalót maga után, parkolni szinte lehetetlen volt a kastély környékén, és még sorolhatnám azokat a kisebb-nagyobb hiányosságokat, amik a település akkori nehézségei voltak. Aki nyitott szemmel jár, és megszámolja azokat a projekteket, amik 2010 óta megvalósultak Martonvásáron, meggyőződhet róla, hogy óriási átalakuláson ment keresztül a település. Az elmúlt évek egyik legnagyobb vívmányának a városközpont kialakítását tartom. Az, hogy van egy méltó hely, ahol az itt lakók összegyűlhetnek, szórakozhatnak és együtt ünnepelhetnek, nagyon sokat ad a közösség építéséhez. Örömmel látom a játszóterek és a sportlétesítmények kialakítását, és azt, hogy nem csak a kicsikre, hanem a nagyobbakra is gondol a városvezetés. Úgy vélem, és magam is tapasztalom, hogy a gyerekeken keresztül lehet a legkönnyebben közösséget építeni. Jó látni azt is, hogy az újabb és újabb beruházások (útépítés, parkolók kialakítása) mennyit tesznek hozzá a város jólétéhez és arculatához. Egyértelmű, hogy a város fejlődik, szépül, de közben igyekszik megtartani mindazokat a pozitívumokat, amik a kisváros jellemzői. A növekvő lakosságszám mellett még mindig van személyes kapcsolat az emberek között, ismerik a polgármestert, a képviselőket, van kommunikáció a városvezetés és az itt lakók között. Szerintem az eredmények önmagukért beszélnek. Ez még akkor is igaz, ha mindig akad tenni- és javítanivaló. Tudom, hogy számos terv van a városvezetés asztalán, amik közül én a bölcsőde megvalósítását emelném ki, mint kiemelten fontos, megvalósítandó feladatot.
MZ: Hogyan és miként kapcsolódtál be a városvezetés munkájába?
LT: Még emlékszem 2010-re, amikor az új képviselő-testület nagyon nehéz gazdasági körülmények között kezdte meg a munkáját, ezért is tiszteletreméltó, ami azóta megvalósult Martonvásáron. Én 2014 óta vagyok a Gazdasági Bizottság külsős tagja. Közelről látom a testületi előterjesztéseket, határozatokat, de nemcsak a számokat, hanem azt a mérhetetlenül sok munkát is, ami ezek mögött van. 2017-ben kapcsolódtam be az akkori Martonsport, ma már MVK Nonprofit Kft. munkájába, mint felügyelő bizottsági tag, ezért van rálátásom a városfenntartás kihívásaira, és azokra a nehézségekre, amik különösen az elmúlt időszakban az energia árának növekedésével szakadtak az önkormányzat nyakába.
MZ: Mivel töltöd a szabadidődet? Van ilyen egyáltalán?
LT: Sajnos kevesebb a szabadidőm, mint szeretném. A katolikus egyházközségben 2017 óta szolgálok lelkipásztori munkatársként, és tavaly május óta az egyházközségi képviselőtestület világi elnökeként. Az egyházi szolgálat sok időt elvesz, de ezt egyáltalán nem bánom, mert egyrészt nagyon sok jó emberrel lehet találkozni Martonvásáron a katolikus templomban, másrészt egy olyan egyházi közösség tagja lehetek, aminek van jövője, hiszen az idősebbek mellett sok fiatal is jelen van a templomban. Ha mégis akad egy kis szabadidőm, szívesen teszek-veszek a kertünkben. Szeretem nézni a természet éves körforgását, figyelni, hogy egy elültetett bokor vagy fa hogyan fejlődik az
évek során. Jó érzés nyártól őszig a saját magam által termelt zöldségeket fogyasztani, csak kiszaladni a kiskertbe, ha szükség van valamire. Egy családi ház esetében nagyon
hosszú a ház körüli teendők listája, aminek sajnos sosem érek a végére, mindig vannak elmaradásaim, de talán más is így van ezzel. Bent a házban főként olvasni és főzni szeretek. Könyvszerető család vagyunk, ezért mindig kihívás a végére jutni a tervbe vett jó könyveknek, amik a polcon várnak rám. Emellett szeretem megadni a módját egy-egy bonyolultabb étel elkészítésének, nem sajnálva sem az időt, sem a fáradságot, mert ez teljesen kikapcsol és pihentet.
MZ: Úgy hallottam, hogy a júniusi önkormányzati választáson te is indulsz képviselőként, ezt meg tudod erősíteni?
LT: Igen, a Martonvásári Polgári Összefogás Egyesület támogatásával indulok képviselőjelöltként a júniusi önkormányzati
választáson. Azt gondolom, hogy rendelkezem azokkal a tapasztalatokkal és képességekkel, amikkel hozzá tudok tenni az önkormányzat munkájához, és segíthetek a 2010-ben megkezdett munka folytatásában.
Mihálovics Zoltán
