Az alábbi cikkben Horváth Bálint alpolgármester Martonvásár elmúlt időszakának fontosabb mérföldköveiről és lehetséges jövőbeni útjairól beszél. Ez egy baráti beszélgetés, – hiszen gyerekkorunk óta ismerjük egymást – és interjúként illeszkedik abba a háromrészes cikksorozatba, melynek első két része korábban jelent meg a Forum Martini hasábjain.
Édesapáddal kezdeném a kérdéseket, hiszen Ottó sokunknak etalon. Városvezetőként, sportvezetőként, edzőként és számos más szerepében fontos örökséget hagyott rád és persze ránk is. Jövő januárban lesz 25 éve annak, hogy nincs velünk, de ő máig hivatkozási alap. Mi az, amit te tovább vittél az ő szellemiségéből és mit gondolsz, ez hogyan jelent meg az elmúlt másfél évtizedes önkormányzati munkádban?
Édesapám példakép, és jól mondtad, hogy talán nem csak nekem. Aki ismerte, az jól tudja, hogy nagyon elkötelezetten, kifejezetten erős érzelmi alapon állt Martonvásár, és az itt élők ügyeihez. Ez volt az ő alaphabitusa, alapvető mentalitása: a segítő szándék. Ez sok esetben remek emberi kapcsolatokat eredményezett, de nyilván hazahozott fájdalommal is járt sokszor. Édesapám történetének vége sajnos nagyon szomorú, mert ez a fajta erős elköteleződés, érzelmi azonosulás őt teljesen felőrölte. Én igyekszem ennek az emocionális felfogásnak a jó oldalát megragadni és ötvözni azzal a racionális városirányítással, amely az elmúlt 14 évben jól működött Martonvásáron. Folyamatosan mediálok most is, a kompromisszumot keresem és szállítom, ez az, amit édesapámtól láttam. Azt, hogy a problémákat igyekezzünk úgy megoldani, hogy win-win helyzeteket tudjunk kialakítani. Persze a városvezetés, városirányítás óhatatlanul is konfliktusokat szül, a helyzet pedig az, hogy mindenkivel nem lehet folyamatosan jóban lenni, mindenkinek nem lehet állandóan megfelelni. Ezt nekem is meg kellett tanulnom, sőt még most is tanulom. Ugyanakkor kifejezetten büszke vagyok arra, hogy édesapám álmainak jó része azóta megvalósulhattott, ezekből pedig a magam szerény eszközeivel ki is vettem a részem. Ez nyilván megelégedéssel tölt el. Szóval viszem tovább az örökséget, miközben a magam módján igyekszem a körülményekhez képest a legjobb megoldásokat megtalálni az itt élők érdekeinek megfelelően.
Sokan, akik ismerték apukádat, és a te munkádat is figyelemmel kísérték, úgy gondolták, hogy Tibor nyugdíjba vonulása után, te vehetnéd át a stafétabotot. Te lehetsz a következő polgármester, illetve először „csak” esélyes polgármesterjelölt. Ez elég kézenfekvőnek tűnt, de többször mondtad, hogy ez nem volt ilyen egyértelműen világos számodra. Miért nem?
Nehéz kérdés ez. Ha két évvel ezelőtt beszélgettünk volna, biztosan azt mondom, hogy nem leszek polgármesterjelölt. Talán többen nem tudják, de az építész szakmámat sosem adtam fel, most is részt veszek projektekben a két legjobb barátom által irányított, de közös irodánkban. Egyszerűen nem tudom elengedni ezt a dolgot és nem is szeretném. Egyébként alpolgármesterként, vagy polgármesterként az olyan szerzői jogi oltalom alá eső tevékenységet, mint például az építészeti tervezés – persze a nem létező további idejében – végezheti az ember. Édesapám ebben a tekintetben is jó példa számomra, hiszen ő is tervezett, amikor polgármester volt. Én is így vagyok ezzel, az önkormányzati, közéleti és közösségi feladatokkal hetente eltöltött sokszor 45-50 órán felül még igyekszem kivenni a részem kicsit abból is. Többször elmondtam már, de tényleg komolyan is gondolom: nekem mind az építészet, mind Martonvásár ügye hivatás. Vagy ha úgy jobban tetszik, akkor szerelem.
Érdekes, amit mondasz, mert úgy tűnt, tudatosan építetted az imázsodat a polgármesterség, polgármesterjelöltség irányába az elmúlt években.
Valójában persze sosem zártam ki teljesen, de igazából csak akkor született meg a végleges döntés arról, hogy vállalom ezt a szerepet, amikor Tibor válaszút elé állított. Vagyis inkább ultimátumot adott: kijelentette, hogy nyugdíjba megy, tehát vállalnom kell. Akkor igazából két út állt előttem: vagy vállalom, vagy teljesen kiszállok. Elmondhatom nyugodtan, hogy nem volt egy egyszerű döntés. Több álmatlan éjszakát és sok-sok beszélgetést hozott barátokkal, kollégákkal, hozzám közel állókkal a dilemma. De természetesen leginkább a feleségemmel. Ő támogat mindenben és ez a legfontosabb számomra, nélküle nem sikerült volna eddig sem, és nem menne ezután sem. Visszatérve még egy mondat erejéig Tiborra, köszönettel tartozom neki is, hiszen az elmúlt években mentorom volt és bízom abban, hogy tapasztalataira, bölcs tanácsaira továbbra is számíthatok, számíthatunk.
Nyilván komoly dilemma egy ilyen helyzet és ha reálisan nézzük a dolgot, akkor megállapítható, hogy nem túl népszerű manapság politikusnak, helyi politikusnak sem lenni. A polgármesteri feladatokra sem jelentkeznek soka, és ha jól sejtem Martonvásáron is pont ez a helyzet. Szerinted mi ennek az oka?
Én úgy látom, hogy a politika ugyan tényleg az életünk része, de mégis nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a nagypolitikának, mint amekkora erővel valójában befolyásolja a hétköznapjainkat. Szerintem ez nem hazai sajátosság, hanem világtendencia, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy Közép-Európában és Magyarországon ez a helyzet, vagy inkább attitűd talán történeti léptékben szemlélve is mindig erősebben volt jelen. Sokszor fentről vártuk a megoldást, aminek nyilván részben az az oka, hogy a polgárosodási folyamatban lemaradásban vagyunk. Azt gondolom, hogy magabíró emberekre és családokra, magabíró önkormányzatokra és szuverén államra építő polgári attitűd kell ahhoz, hogy felelős személyek és felelős szervezetek képesek legyenek a közéletben munkálkodni. Tehát egyrészt alapvető hiányosságok vannak, másrészt a nagypolitika elidegenítő hatása legyűrűzik a települési szintre is, pedig tőlünk nyugatabbra pontosan tudják, hogy egy kisvárosban a pártlogó az sokadrangú kérdés, maga az ember a lényeg. Végül persze egy polgármester, ha jól végzi a munkáját, akkor ő a település mindenese. Heti hét napos szolgálatban áll, ki van téve mindenféle támadásnak. Ráadásul hasonló településeken még Szlovákiában is kétszeres bért keres egy településvezető. Szóval érthető módon nem vonzó ez a pálya. Kell hozzá valami többlet, az én részemről például elfogultság és elkötelezettség, és persze egy biztos háttér.
Tibor mellett két alpolgármester dolgozik. Megosztottátok a városvezetői teendőket. Kívülről ez úgy néz ki, hogy Tibor az a vezető, aki el tud távolodni a napi dolgoktól, ezért a döntésekre koncentrálhat, István, mint egy ügyvivő helyettes a mindennapos, főleg településüzemeltetési dolgokkal foglalkozik, te pedig az apró dolgoktól az emberekkel való kommunikáción át a fejlesztésekig és költségvetésig bejárod folyamatosan az önkormányzati munka teljes spektrumát, egyfolytában mozgásban vagy. Biztos megkérdezték már páran, de ha te lennél az első számú vezető, ki fogja elvégezni azt a munkát, ami most rád hárul?
Ez nehéz kérdés, a korábban említett dilemmámhoz is hozzátett rendesen, mert ez a felállás volt az egyik kulcsa az elmúlt másfél évtized hatékonyságának. Valószínűleg a feladatok megosztása a megoldás, de nyilván erre a mediátori, összekötő, megoldó és operatív munkát is végző szerepre szükség van. Ha én leszek a következő polgármester, akkor nyilván minden feladatra igyekszem majd megkeresni a megfelelő embert, én magam sem ugrom el a kettős feladat elől. Ráadásul úgy látom, hogy egy alpolgármesterrel is el tudnánk működni, hiszen egy mind emberileg remek, mind pedig szakmailag felkészült hivatal segíti a Martonvásári Képviselő-testület munkáját és végzi el a mindennapos feladatokat. Köszönet nekik innen is! Egyébként a helyzet az, hogy a következő időszakban a település vezetésére egy kicsit másféle feladat vár majd. Szerintem a fókuszt a fejlesztésekről a fenntartásra, a cégektől származó adóbevételek növelésére és a közösség építésére kell helyezni. A mi programunk legalább is ezeken az alapokon fog nyugodni.
Mi alapján kérted fel a veled egy csapatban induló képviselő-jelölteket?
Egy korábbi döntés értelmében a regnáló településvezetőkön kívül kampányidőszakban a Forum Martiniben nem mutatkoznak be a képviselő-jelöltek, így most és itt erről nem beszélnék. Ahogy korábban is tettük, külön kiadványban jelentkezünk a jelöltekkel.
Mivel ez egy baráti beszélgetés és az életed amúgy is nyitott könyv a helyiek számára, így személyes kérdéskör is beleférhet szerintem. Bulvármentesen kérdezlek a családi háttérről és a baráti kapcsolatokról. Van elég időd rájuk, hogy néz ki nálad a munka-magánélet egyensúly?
A rövid válasz az, hogy sajnos nincs elég idő a munka, vagy inkább hivatás mellett. Persze nagy kérdés, hogy mi az elég idő. Rengetegen vannak Martonvásáron, akik reggel elmennek munkába és este jönnek haza, tisztességgel dolgoznak és a szabadidejükben még rendezik a kertet, sokan részt vesznek a különböző kisközösségek életében. Szerintem ezt másoktól is meg lehet kérdezni. Persze én is többet szeretnék lenni a családdal és barátokkal is. Nagyon fontosak számomra ezek a személyes kapcsolatok. Most, veled beszélgetve egyet, a régi néptáncos fiúkkal (az ExDance-el) való barátságunkat emelném ki. Évtizedes, sokat megélt kapcsolatok ezek és jó érzés tudni azt, hogy bármilyen messze is sodor adott esetben egymástól az élet embereket, a barátságok akkor is tudnak működni. Fontos számomra, hogy tudom: számíthatok a barátaimra, és ők is számíthatnak rám minden körülmények között. Sokan azt is tudják rólam, hogy a nagyobbik kislányomat váltott gondozásban neveljük, tehát a fele idejét – egy hét-egy hét váltással – mindig velünk tölti, neki ez a természetes. A picire most kevesebb idő jut, mint szeretném, de Anna, amellett, hogy dolgozni jár, fantasztikusan gondoskodik az egész családról is. Nem is tudok elég hálás lenni neki. Jó, hogy vannak még nagyszülők, így tudunk kettesben is programot szervezni Annával. Ez nagy segítség, a nagyszülői szeretetben elképesztő energiák vannak, minden gyereknek szüksége van rá.
A korábbi lapszámokban megjelent cikkeidben elemezted a mostani helyzetet és stratégiákat vázolsz. Kicsit helyezkedj a külső szemlélődő nézőpontjába. Hogy értékeled az elmúlt másfél évtizedes utat és milyennek látnád szívesen Martonvásárt 15-20 év múlva?
Nagyon érvényes nézőpontnak gondolom, hogyha abból indulunk ki, hogy mit mondanak a hozzánk érkezők vagy a környéken élők. 2010 előtt más települések voltak “bezzegfalvak”. Mostanra teljesen egyértelműen Martonvásár lett a térség központi települése. Most ránk „irigykednek” sokan, sokfelé. A hozzánk látogatók azt gondolják, hogy 10-15 ezres település vagyunk és úgy nyilatkoznak, hogy a megújult közterületeink, épületeink nyugat-európai szintet képviselnek. Az igazság az, hogy sokszor mi, akik itt élünk, kevésbé látjuk vagy értékeljük a pozitív változásokat. Egyrészt létezik a nosztalgia és a régen minden jobb volt attitűd, másrészt mi ebben élünk és adottságnak, vagy természetesnek veszünk olyan dolgokat, amiket más települések esetleg célként se nagyon tudnak megfogalmazni. Objektíven szemlélve (már amennyire én Martonvásár szerelmeseként objektív tudok lenni), az elmúlt másfél évtizedben olyan fejlődésen ment keresztül a település, amire talán történelme során még nem volt példa ilyen „rövid” időszakon belül. Elég csak arra gondolnunk, hány intézményünk és közterünk újult meg, szépült meg, milyen sokan választották kisvárosunkat új otthonuknak és milyen sok funkcióval és lehetőséggel bővült Martonvásár palettája. A fejlődés szerintem elvitathatatlan, erre minden Martonvásári méltán lehet büszke. Természetesen én is az vagyok, és jól tudom, hogy a kedvező külső körülmények mellett – itt mindenek előtt Tessely Zoltán országgyűlési képviselővel való szintén évtizedes múltra visszatekintő baráti viszonyunkat és Zoli martonvásári gyökereit, kötödését és elkötelezettségét kell kiemelni – az itt élők szorgalma, odafigyelése, az egymás és a város iránt érzett szeretete sokat tett ahhoz, hogy ezeket az eredményeket közösen el tudjuk érni.15-20 éves időtávon is úgy látom Martonvásárt, mint egy olyan agglomerációs kisvárost, ahol jó élni. Még talán annál is jobb, mint most. Azt gondolom, hogy a belvárosi rész kicsit még városiasabb lesz, az utak, járdák, ahol szükséges, jó állapotban mindenhol készen lesznek. továbbá közösségi létesítményeket és pezsgő civil életet látok magam előtt és azt, hogy Martonvásár ténylegesen úgy működik, mint a Vál – Kajászó – Baracska – Gyúró – Tordas – Martonvásár – Ráckeresztúr várostérség település-központja. Ipari parkot, további kereskedelmi egységeket, rekreációs lehetőségeket és mindenek előtt egy összetartó közösséget képzelek el. Szóval én ebbe az irányba mennék tovább, és bízom abban, hogy sokan jönnek velem!
Horváth Bálinttal Orosz József beszélgetett.