Agroverzum Tudományos Élményközpont, amikor felidézem magamban a teljes nevet, megkönnyebbüléssel vegyes örömöt érzek. Ennek több oka is van. Martonvásáron nőttem fel, ezer szállal kötődöm a városhoz. Ide jártam iskolába, kamaszként nyaranta - mint annyian mások is - kukoricát kapáltam, poroztam. Ha az Agroverzum a nyolcvanas-kilencvenes években nyílt volna meg, engem ki sem lehetett volna robbantani az épületből. A kisfiamnak már természetes lesz, hogy létezik, pont annyira, mint nekem a park, a kastély és Beethoven zenéje, ezért az öröm.
A megkönnyebbülés az egykori pedagógusé, aki voltam: az a szemlélet, hogy a tudomány és az élmény mély, életteli és mindig egyéni kapcsolódása nem holmi úri huncutság, minden hasonló kezdeményezéssel új erőre kap, visszaigazolást nyer.
Például egy olyan kiállításon, mint az Élményeim az Agroverzumban. Óvodások, általános és művészeti iskolás gyerekek festményein, rajzain keresztül olyan tarka és szívet melengető élménykaleidoszkópot kapunk, amely megérint és el is gondolkodtat. Kavarognak a színek és minták: a kukorica sárgája, a tehén barna foltjai, százféle zöld, az abszolút sztárnak számító krumplibogár meg a szivárvány csíkjai. Mesélő felnőttek, kíváncsi, a kezükkel is nézelődő gyerekek, állatok és hívogatóan sokféle növény. Sok-sok elevenséggel teli, abszolút egyedi kompozíció. Milyen fontos és méltó, hogy - szó szerint – teret és lehetőséget kapnak: megélni és láthatóvá tenni mindazt, ami valóban a részükké vált, ami ott és akkor az élet gazdagságával összekapcsolta őket.
Kunsági-Zsohár Anikó
