Ünnepélyes keretek között került sor a Képviselő-testület alakuló ülésére
Október 8-án ünnepélyes keretek között került sor az új Képviselő-testület alakuló ülés ének megtartására, ezzel egybekötve pedig a leköszönő polgármester, Dr. Szabó Tibor és a képviselők, Tóth Andrásné Márti, Dr. Gyulay Gyula, Varga Ferenc és Kuna Ferenc búcsújára.
Az ülés legelején a jelenlévők meghallgatták a Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatóját a 2024. évi helyi önkormányzati választások lebonyolításáról és eredményéről, majd a június 9-én megválasztott önkormányzati képviselők (Szabóné Pályi Judit, Nemes József, Szigeti Zoltán, Gucsek István, Dr. Pimper László, Lipovics József Tamás, Bitó Péter, Mundi András), és a polgármester (Horváth Bálint) esküt tettek, még mielőtt sor került volna az előterjesztések tárgyalására.
-
A frissen megalakult Képviselő-testület döntött, hogy a következő ülésen szükség szerint, átfogóan felülvizsgálja a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról (SzMSz) szóló önkormányzati rendeletet elsősorban az önkormányzati működés felépítésére, az önként vállalt feladatok, hatáskörök gyakorlásának átruházására tekintettel, valamint figyelemmel a változó jogszabályi környezetre, kiemelten a jogalkotásról és a jogszabályszerkesztésről szóló szabályozásra, az időközben felálló bizottságok véleményének kikérése mellett.
-
Az október 1-jével hatálybalépő módosítással a Képviselő-testület 1 főállású alpolgármestert választott titkos szavazással Gucsek István, települési önkormányzati képviselő személyében 2024. október 8. napi hatállyal. Gucsek István ezt követően letette az alpolgármester esküt.
-
A Képviselő-testület fenntartotta az előző ciklus bizottsági szerkezetét (Humán és Gazdasági Bizottság), melyek egyenként 13 főből, azaz a 7 megválasztott (nem alpolgármester és nem polgármester) képviselőből, illetve 6-6 külső bizottsági tagból tevődnek össze. A döntés szerint a Gazdasági Bizottság és a Humán Bizottság képviselő tagjai: Szabóné Pályi Judit, Nemes József, Szigeti Zoltán, Dr. Pimper László, Lipovics József Tamás, Bitó Péter, Mundi András. A Gazdasági Bizottság elnökévé Lipovics József Tamást, a Humán Bizottság elnökévé a Képviselő-testület Mundi Andrást választotta. A Gazdasági Bizottság külső tagjai a Képviselő-testület döntése szerint: Gábor Attila, Gaál András Levente, Menyhárt Otília, Sramek Dóra, Dr. Tolnai Gábor Nándor, Dr. Török Áron. A Humán Bizottság külső tagjai a Képviselő-testület döntése szerint: Bíber Dóra, Dolinka Zsolt Jánosné, Kozma Milos Noel, Orosz József, Dr. Peredy Margit, Rezessyné Zsoldos Erika. A bizottságok megválasztott tagjai ezt követően letették az esküt.
-
A Képviselő-testület úgy határozott, hogy felülvizsgálja az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló önkormányzati rendeletét azzal, hogy a képviselői tiszteletdíj tervezett összege: havi bruttó 130.000.-Ft, emellett a Képviselő-testület Horváth Bálint polgármester illetményét havi bruttó 845.000.-Ft, Gucsek István alpolgármester esetében havi bruttó 760.500.-Ft összegben állapította meg.
-
Az egyebekben a Képviselő-testület határozatában hálás köszönetét fejezte ki a 2019-2024-es önkormányzati ciklus polgármesterének, Dr. Szabó Tibornak, alpolgármestereinek, képviselőinek és bizottsági tagjainak a városért végzett áldozatos, fáradhatatlan munkájáért.
Beszámoló a képviselő-testület október 22-i üléséről
-
A képviselő-testület az alakuló ülésén megválasztotta két bizottságának tagjait (Humán és Gazdasági Bizottság), akik esküt is tettek. A testület egy határozatával azonban döntött Kozma Milos Noel a Humán Bizottság külső tagjaként történő megválasztásáról is, azonban az ülésen előzetes bejelentése szerint a tagjelölt nem tudott részt venni és így esküt sem tett, amit jelen ülésen tett le. A Bizottságok első üléseiken megválasztották elnökhelyetteseiket. A Humán Bizottság elnökhelyettese Nemes József, a Gazdasági Bizottság elnökhelyettese Dr. Pimper László lett.
-
A képviselő-testület a gazdasági program előkészítése, a már ismert problémák és javaslatok megfogalmazása és minél gyorsabb rendezése érdekében az átfogó ciklusprogramot megelőzően egy rövid távú polgármesteri és képviselő-testületi programot fogadott el az operatív feladatkezelés jegyében. (A fentebbi Polgármesteri Sorokban részletezve).
-
Az alakuló ülésen a hivatalba lépő képviselő-testület döntött az SzMSz következő ülésre való felülvizsgálatáról racionalizálva, ahol szükségessé vált, egyszerűsítve azt. Ennek megfelelően a képviselők és a polgármesteri iránymutatás alapján megtörtént az SzMSz felülvizsgálata.
-
A képviselő-testület döntött az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló helyi önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról.
-
A képviselő-testület felülvizsgálta a Polgármesteri Hivatal szervezeti felépítését és ügyfélfogadási rendjét. A változtatások szerint Gazdasági Igazgatóság (egyidejűleg a gazdasági igazgató munkakör), mint átfogó szervezeti egység megszűnik, az irodák fenntartása mellett (ezen feladatokat a Pénzügyi Iroda, illetve az Adóiroda látják el, irodavezetők irányítása mellett), egyes szervezeti egységek elnevezése módosul, a Humánfejlesztési és Műszaki Iroda helyett az egyszerűbb Igazgatási és Rendészeti Iroda, Szervezési Iroda helyett az Önkormányzati Iroda megnevezés lesz innentől használatos. Emellett az Hivatal ügyfélfogadási rendje is módosult az alábbiak szerint:
-
Az Önkormányzatnál 2020. július 1-je óta a Lauf-Audit Kft. és annak személyes közreműködője Borsosné Pál Ildikó látja el a könyvvizsgálói feladatokat. Az elmúlt években kiegyensúlyozott és hatékony munkakapcsolat alakult ki a könyvvizsgálóval. Az előző önkormányzati ciklus lejártával a megkötött könyvvizsgálati szerződés is lejárt 2024. október 31-ével, így új ajánlatkérésre került sor a Lauf-Audit Kft.-től. Az eddigi könyvvizsgálati tevékenység 50 000 Ft + ÁFA / hó összegéhez képest, a mostani ajánlat figyelemmel az évek alatti inflációs hatásokra 75 000 Ft + ÁFA / hó összegről szól és 2028. október 31-ig tartó feladatvállalást tartalmaz, amit a képviselő-testület elfogadott.
-
A képviselő-testülete döntött arról, hogy a Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének nevezi ki az eddig kulturális és jogi igazgatóként munkajogviszonyban álló Dr. Bocsi Andreát 2024. november 1. napjától.
-
A Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. személyi változásai miatt szükségessé vált az alapító okirat módosítása, amelybe átvezetésre kerültek a személyi változások. November 1-jétől dr. Bocsi Andrea ügyvezetői, Szeidl Tamás cégvezetői feladatokat lát majd el. A felügyelőbizottság eddigi tagjai közül a képviselő-testület elfogadta Lipovics József Tamás és Mundi András lemondását, mivel önkormányzati képviselőként tevékenykednek tovább, és a helyükre Dr. Török Áron mellé Orosz Józsefet és Hrenkó Jánost választotta meg felügyelőbizottsági tagnak, akik e feladatot el is vállalták.
-
A Martonvásár Városi Közszolgáltató Nonprofit Kft. üzleti terve 2024 februárjában lett jóváhagyva, de az időközben eltelt időszak változásainak megfelelően felülvizsgálatát követően, módosítása lett indokolt. Ennek oka, hogy a terven felüli kiadások és bevételek alapján pontosításra kerültek a cég támogatási igényei és a várható eredménycél is. Az eredmény célkitűzés nagyságrendileg nem változik, marad az 1 milliós határ alatt, viszont a támogatási igény emelkedett, megközelítőleg 3,5 millió forinttal, ami miatt a 2024. évre vonatkozó üzleti terv módosítását a képviselő-testület jóváhagyta.
-
A képviselő-testület az Alpha–Vet Állatgyógyászati Kft-vel kötött korábbi gyepmesteri, állatmentési tevékenység ellátására vonatkozó feladat-ellátási szerződést módosította, miután 2024. októberében megkeresték az önkormányzatot a szerződés 2025. január 1. napjával történő módosítására vonatkozó 20 %-os emelést tartalmazó javaslattal.
-
A 2000-es évek elején az önkormányzat közvetlen bevételeit képezték iskolai térítési díjak, étkeztetési költségek, bérleti díjak, valamint a korábbi víz- és csatornahálózat üzemeltető cégtől is vett át az önkormányzat tartozásállományt behajtásra. A tartozásállomány szerepeltetetésre került a mérlegben, mint kintlévőség. Hosszú időn keresztül vezette az önkormányzat az egyes végrehajtási cselekményeket az egyedi tartozások esetében, jelentős összegek be is folytak, ugyanakkor a még mindig meglévő követelésállomány nagysága továbbra is jelentős 25 025 882 Ft, mely olyan egyedi tételekből tevődik össze, amelyek behajtása nem látszik reálisnak, több különböző okból kifolyólag. Éppen ezért a képviselő-testület alapos felülvizsgálat és könyvvizsgálói támogatás mellett jóváhagyta a követelések behajthatatlanná minősítését.
-
A képviselő-testület úgy döntött, hogy a 2024. évi költségvetésben, a szociális feladatok ellátásához szükséges fedezet biztosítása érdekében, megemeli a szociális kiadásokra fordítható összeget és a szociális feladatellátás sorra összesen 3.000.000.-Ft összegnek megfelelő többlet forrást csoportosít át, 1.750.000.-Ft összeget az általános céltartalék terhére biztosít, természetbeni juttatásként pedig további, 1.250.000.-Ft összeget, saját kitermelésű tűzifa formájában.
-
A képviselő-testület a 2024. évi költségvetésének terhére a Polgárőrség, Rendőrség, Mentőszolgálat és Tűzoltóság támogatása keretében 334.000,- Ft összeggel támogatja a Forum Martini Polgárőr Egyesület tagjainak képzését (1 fő közterület-felügyelő, 5 fő segédfelügyelő).
-
A Humán Bizottság a képviselő-testület által átruházott hatáskörben döntött a szociálisan ráazoruló, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező gyermekekre vonatkozóan beérkezett pályázatokról. Figyelemmel arra, hogy csekély számú pályázat érkezett be, a Bizottság tagjai a vonatkozó szabályozás felülvizsgálata mellett döntöttek, hogy szélesebb kör számára váljon lehetővé a pályázatok benyújtása.
Mihálovics Zoltán