„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” Máté 5,7
Jézus mondatai közül ez az, ami a legszemélyesebbé vált számomra. Azt tapasztalom, hogy egy olyan világ épül körülöttünk, amelyben nemhogy részvét nincs, hanem sokszor észrevétel sincs, meg se látnak bennünket, meg sem látjuk egymást. Az interneten a minap láttam egy rövid videót, amelyben egy vak férfi állt egy jelzőlámpás kereszteződésben. Percekig mennek el mellette az emberek. Az emberek egy része észre sem veszi, mert belevész a telefonjába, a gondjaiba, gondolataiba. Olyan embereket is rögzít a kamera, akik meglátják ugyan, de látszik az arcukon a zavar: érzik, hogy kellene kezdeni vele valamit, de talán nem tudják, pontosan mit és hogyan tehetnének. Van egy hölgy a felvételen, aki átmegy a kereszteződésen, félúton megáll, zavartan visszanéz, elmosolyodik, kínos nevetésbe torzul az arca, majd elsiet.
Ebben a világban kell és kellene valami mást csinálnia Jézus követőinek. Jézus ugyanis mindent lát, mindent meglát, mindent érzékel. Sőt, nem csupán lát, meglát, érzékel, hanem megrendül. Újra meg újra azt írja az evangélium, hogy Jézus megrendül, elérzékenyül, mert szenvedést lát, gyászt tapasztal, vezetésre vágyó tanácstalan tömegbe botlik. Jézus ugyanis irgalmas és azt éltem és élem meg újra meg újra, hogy Jézus az egyházat is irgalomra hívja.
Arra hív bennünket, hogy lássuk meg egymást, hogy vegyük észre egymást, hogy akarjunk segíteni egymáson! Nem nagy dolgokról van szó, inkább apró gesztusokon. Rámosolyogni egymásra és kifejezni az örömünket, amely a találkozásunkból adódik.
Amikor tízéves gyermekként elindultam a hit útján, három meghatározó mozzanat alakított engem. Az egyik a gyülekezet szeretete és jósága volt, amely fogadott. A nénik a bibliakörön mindig szeretettel, kedvesen fogadtak, olykor igés kártyával kínáltak. Örültek nekem. Nem azért, mert megérdemeltem, hanem pusztán azért, mert vagyok és ott vagyok. Isten is így tekint ránk: szeretettel, elfogadással. Nem az érdemeinket nézi, hanem csak azt, hogy szükségünk van rá. Mert irgalmas. Aki pedig megtapasztalja az Isten irgalmát, maga is irgalmassá válhat. És erre hív bennünket Isten, ilyennek szeretné látni egyházát: irgalmat közvetítőnek. Hiszem, hogy ahol irgalom van, ott egyház is van. Az igehirdetés ugyanis erről az irgalomról szól, ahogy a szentségek is ezt fejezik ki és ezt akarjuk a találkozásokban is egymásnak átadni. E két hatás kezdett el alakítani. De a végső löketet az adta meg, amikor anyukámat láttam néhány hét alatt megtérni, láttam, hogy a megváltás mennyire felszabadította, mennyire mosolygóssá tette a sokszor ijedt tekintetét és világossá lett számomra, hogy ezt én is megkaphatom.
Lelkészként fontosnak tartom, hogy az irgalomról tegyek bizonyságot és arról, hogy ez mindenkié lehet. Megtiszteltetés számomra, hogy feleségemmel, Nórival együtt szeretetteljes fogadtatást és bizalmat tapasztaltunk. Kádár Ferenc református lelkipásztort szeretném úgy segíteni a szolgálatommal, hogy az Gyúró, Tordas és Martonvásár közösségének áldássá lehessen. Várom a találkozásokat, az irgalomra csodálkozások szép pillanatait. Mindenki szeretetét már most hálásan köszönöm. Mi ezzel a szeretettel szeretnénk mindenkihez kapcsolódni.
Székely Tamás, lelkipásztor