Összefoglaló a Kutatók éjszakájáról
Idén is megrendezték a Kutatók éjszakája programot, amelynek keretén belül kicsik és nagyok ingyenes programokon vehettek részt. Ennek az országos rendezvénynek a fő célja az, hogy mindenkihez kicsit közelebb hozza a természettudományt, illetve az érdeklődők betekintést kapjanak ebbe az izgalmas világba.
Ezt a célt szem előtt tartva a hetedik és nyolcadik osztályos tanulókkal az ELTE Természettudományi Karára látogattunk el. A helyszínen több program és tudományág közül lehetett választani, amelyek közül mi a fizika tantárgyhoz kapcsolódó kísérleteket és egy előadást néztünk meg. Az ősrobbanástól a kvarkokig című előadás során megismerhettük, hogy hol tart a mai atomfizika és milyen kísérletekkel próbálnak új részecskéket felfedezni. Mindeközben betekintést nyerhettünk a CERN részecskegyorsító működésébe is. Az elmúlt években már megszokottá vált, hogy a fizikus hallgatók a legtöbb témakörben kisebb kísérleti állomásokat állítanak fel, ahol az odalátogatók ezeket ki is próbálhatják, így mi is ezt tettük. A diákok elektromosság, dinamika, optika és a folyadékok témakörében kísérleteztek. Newtoni folyadékot állítottak elő, feltöltötték magukat Van der Graaf generátorral és ami a legnagyobb érdeklődést váltotta ki belőlük, hogy tüzet is fogtak a kezükben.
A gyerekek visszajelzései alapján mindenki jól érezte magát és örültek annak, hogy saját kézből tapasztalhatták meg a tanórán megismert fizikai jelenségeket. Személy szerint örültem, hogy megszervezhettem ezt a programot és remélem, hogy a jövőben is adódik még ilyen lehetőség.
Bernáth- Sárdy Katalin matematikatanár