Pammer Endre Sakk Emlékverseny
Martonvásár sakk egyesülete a MartonVál Sakk Club 2024. november 9-én a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban rendezte meg a XIII. Pammer Endre Emlékversenyt. Az ország minden tájáról összesen 88 résztvevő érkezett. A versenyzők négy csoportban indulhattak: óvodás és alsó tagozatos iskolás, felső tagozatos iskolás, valamint 1700 értékszám alatti és nyílt.
A megnyitón a verseny fő szervezői Dolinka Zsolt és Bakacs János köszöntötték a megjelenteket. A verseny hat fordulós, úgynevezett svájci rendszerben zajlott kétszer 20 perc játékidővel. A verseny szabályosságáért Katona Ferenc FIDE versenybíró felelt. A rendezvény ideje alatt a résztvevőknek a Kramár és Társa Kft., valamint az Enis Pékség támogatásával Dolinka Zsoltné Éva és segítői biztosították a büfét. Minden csoportban nemenként az első három helyezett kapott érmet és az összetettben elsők pedig kupát is, melyeket a díjazottak Horváth Bálint polgármester úrtól vehettek át. Csapatunk sok díjat gyűjtött be. A felső tagozatos lány korcsoportban Ladányi Helga Róza aranyérmet, Mészáros Diána ezüstérmet, Simon Botond az alsó tagozatos fiúknál aranyérmet nyert. Varga Tamás az 1700 értékszám alatti, míg Petró József a nyílt kategóriában lett 2. helyezett. Kaszab Lázár Bonifác legjobb ifjúsági játékos különdíjat kapott. A hivatalos játszmák után Berebora Ferenc nemzetközi mester adott szimultánt egyszerre 22 táblán. Jövőre újra várjuk a versenyzőket a hagyományos Pammer Endre Emlékversenyen.
Bakacs János - MartonVál SC



