Veisz Ottó több, mint négy évtizedet töltött el a martonvásári Mezőgazdasági Intézet falai között, ahol kutatóként, vezetőként és mentoráló szakemberként is maradandót alkotott. A nyugat-dunántúli falusi élet mindennapjai már fiatalon megtanították a föld tiszteletére és a gazdálkodás szeretetére. Most, nyugdíjba vonulása kapcsán visszatekint pályafutásának mérföldköveire és azokra az értékekre, amelyek végigkísérték munkásságát.
Hogyan kezdődött a pályafutása az agrártudományok területén, mi motiválta, hogy ezen a területen helyezkedjen el?
Gyerekkoromat egy nyugat-dunántúli, Győr környéki faluban töltöttem, ahol a föld szeretetét és a gazdálkodás iránti elkötelezettséget szó szerint az anyatejjel szívtam magamba. Családunk középbirtokkal rendelkezett, a mezőgazdaság a mindennapjaink része volt – állattartás, kertészkedés, amit már kisgyermekként én is aktívan gyakoroltam: saját kiskertem volt, galambokat, nyulakat neveltem. Szüleimtől tanultam meg a kemény, kitartó munkát és a gazdaságos gondolkodásmódot. Mai szemmel nézve otthonunkban a körforgásos gazdálkodás egy tökéletes modelljét valósítottuk meg, hulladék nélkül, mindenből haszon született. Gyermekként éltem meg az 1959 és 1962 közötti erőltetett szövetkezetesítést, amely családunkat is mélyen érintette, és bennem már ekkor tudatosult, hogy a mezőgazdaság nemcsak szakma, hanem sors is. Középiskolai és egyetemi tanulmányaimat Mosonmagyaróváron végeztem, ahol kemény munkával próbáltam ledolgozni a vidéki háttérből adódó hátrányaimat. Már az egyetemen beleszerettem a kísérletezés világába, és a második évtől kezdve a zab kutatásába kapcsolódtam be. TDK dolgozatommal országos versenyen is részt vettem, ahol a martonvásári intézet egyik akkori vezetője, Győrffy Béla akadémikus figyelt fel rám. Ez a találkozás egyenes utat nyitott számomra Martonvásár felé.
Mi volt az a legfontosabb projekt vagy kutatás, amiben részt vett a martonvásári kutatóintézetnél, mi volt ennek a legnagyobb szakmai kihívása?
Pályám egyik legmeghatározóbb kutatási területe az őszi kalászosok fagy- és télállóságának vizsgálata volt. Elsőként sikerült kimutatnom, hogy az őszi búzák fagyállósága nem állandó, hanem folyamatosan változik az edződés során, és hogy a különböző kromoszómákon található gének eltérő időben aktiválódnak. Egy amerikai kutatócsoporttal közösen a mágneses magrezonancia képalkotás (MRI) módszerét alkalmaztuk, amivel a búza bokrosodási csomójának víztartalmát és annak fagyási folyamatát is vizsgálni tudtuk – ezzel feltártuk a részleges fagykár mechanikai hátterét. Ez úttörő eredménynek számított akkoriban. Ezen kívül a klímaváltozás mezőgazdasági hatásainak kutatása is különösen közel állt hozzám; a ’90-es évek elején, még a szkeptikus hangok idején indítottam el e témában egy kutatási programot. A fitotron adta lehetőségek segítségével a gabonafélék stressztűrését komplex módon tudtuk vizsgálni. A kihívást mindig az jelentette, hogy a természetes környezetben egyszerre ható tényezők együttes hatását is értelmezzük és mérni tudjuk. Munkám során a célom mindig az volt, hogy az elméleti kutatás ne öncélú legyen, hanem a gyakorlatban is hasznosuljon – ez a szemlélet végig kísérte az egész pályámat.
Hogyan látta az agrártudományok fejlődését az évek során, milyen fontos változásokat vagy trendeket tapasztalt?
Az agrártudomány az elmúlt évtizedekben szinte forradalmi változásokon ment keresztül, én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy ennek aktív részese lehettem. Kezdetben a hagyományos módszerek domináltak, de az idő előrehaladtával egyre több innovatív technológia – biotechnológia, genomika, precíziós mezőgazdaság – vált meghatározóvá. A martonvásári Mezőgazdasági Intézetben mindig törekedtünk arra, hogy élen járjunk ezek bevezetésében. A növénynemesítés területén a hangsúly a mennyiségi szemléletről a minőségi, majd a fenntarthatóságra irányuló megközelítésre tolódott. Kifejezetten izgalmas volt látni, hogyan alakult a fitotronos vizsgálatokból és molekuláris genetikai elemzésekből egy komplex, integrált tudományág. A precíziós gazdálkodás és az ökotermesztés irányába való elmozdulás ma már nemcsak trend, hanem kényszer is. Úgy látom, a jövő agráriuma tudás- és technológiaalapú lesz, ahol a siker záloga az interdiszciplinaritásban rejlik. A genetikai előrehaladás már nem valósítható meg kizárólag hagyományos nemesítéssel – itt lép be a molekuláris szemlélet. Én mindig azt vallottam, hogy a kutatás akkor értékes, ha kézzel fogható eredményhez vezet a földeken is. Ezért is öröm számomra, hogy a közreműködésemmel nemesített növényfajták több millió hektáron bizonyíthattak.
Melyek azok az értékek vagy elvek, amelyek vezérelték a munkáját a Mezőgazdasági Intézetben?
Az Intézetben végzett munkát mindig szolgálatként éltem meg – számomra az MGI érdekeinek képviselete elsődleges volt. A munkaidőm sosem az órához igazodott, hanem a feladatok elvégzéséhez: sokszor dolgoztam késő estig, hétvégén is, ehhez pedig elengedhetetlen volt a családom, különösen a feleségem türelme és támogatása. A kutatásban mindig az alapos előkészület, az irodalmazás, a pontos kísérlettervezés és az eredmények objektív értékelése volt számomra a legfontosabb. Ha valami nem győzött meg, nem féltem megismételni a kísérletet – az igazság keresése mindig hajtott. Ezt a hozzáállást próbáltam a fiatalabb kollégáimnak is átadni. Vezetőként a precizitást és a közös gondolkodást tartottam leginkább szem előtt. Hiszek a „kollektív bölcsesség” erejében: fontosnak tartottam, hogy a döntéseket mindig a szakmailag érintettek véleményének figyelembevételével hozzam meg. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatás, párbeszéd. A külső partnerekkel való kapcsolattartásban is az emberi gesztusok, figyelmesség sokszor többet ért, mint bármilyen hivatalos csatorna. Úgy érzem, a nyitottság és a szakmai alázat hosszú távon mindig megtérül.
Mi az, amit a leginkább szeretett a kutatómunka során, és mit tart a legnagyobb szakmai eredményének?
A kutatómunka legszebb része számomra mindig az volt, amikor terepen, a tenyészkertben dolgozhattam. Egy-egy új, ígéretes növényi egyed felfedezésekor szinte körbe udvaroltam azt – ezek a pillanatok jelentették számomra az igazi örömöt. Emellett nagyon szerettem a fitotronban végzett kísérletezést is, ahol kontrollált körülmények között tanulmányozhattuk a növények reakcióit. A legnagyobb szakmai eredményemnek a fagyállósági kutatásaimat tartom, ezek hozták meg számomra a nemzetközi elismerést is. Szintén meghatározó volt számomra, hogy Magyarországon elsőként indítottam el a klímaváltozás mezőgazdasági hatásainak vizsgálatát. Különösen büszke vagyok arra, hogy a zabnemesítés területén a nulláról indulva mára 15 saját fajtánk lett, melyekkel piacvezetők vagyunk. Ezek a fajták nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is keresettek. A tudományos eredmények mellett számomra mindig fontos volt, hogy ezek közvetlenül hasznosuljanak is – ezt a fajta átjárhatóságot tartom a valódi sikernek.
Milyen tanácsot adna a fiatalabb kutatóknak, akik most kezdik el a pályafutásukat?
A kutatói pálya nem egy szakma, hanem hivatás – csak az válassza ezt az utat, aki valóban belső késztetést érez az új dolgok felfedezésére. Az első évek küzdelmesek, sokszor nem jön azonnal az eredmény, ilyenkor a türelem és a szorgalom a legfontosabb. Elengedhetetlen a folyamatos önképzés, az új módszerek megismerése és az eddigi eredmények kritikus feldolgozása. Pontos kísérlettervezés, precíz kivitelezés és objektív értékelés – ez a hármas mindig vezérelt, és ezt javaslom másnak is. Ha lehetőség van rá, érdemes külföldön is tapasztalatot szerezni, és a megszerzett tudást hazahozni. Ezek a kapcsolatok hosszú távon is értékes szakmai hálózatot jelenthetnek. Fontos, hogy ne csupán a publikációs kényszer hajtson, hanem a belső kíváncsiság. A jó kutató nem elégszik meg az első válasszal – mindig újabb kérdéseket tesz fel. És végül: sose féljünk hibázni, mert azokból tanulunk a legtöbbet.
Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre, mit jelent Ön számára ez az új életszakasz?
Számomra a nyugdíjas évek nem a teljes visszavonulást jelentik, inkább egy új szerepkört. Az akadémiai tagságomból adódó feladatokat – bizottsági munka, doktori eljárásokban való részvétel, szakvéleményezések, rendezvényszervezés – továbbra is aktívan vállalom. Ezek lehetőséget adnak arra, hogy továbbra is kapcsolatban maradjak a tudományos közélettel, de már egy kicsit más tempóban. Emellett több időt tudok szánni a régi kedvteléseimre is: nagyon szeretek olvasni, kertészkedni, és természetesen a családommal, unokáimmal töltött idő is egyre nagyobb szerepet kap. A kert számomra nemcsak hobbi, hanem egyfajta visszatérés a kezdetekhez – oda, ahol minden elindult. Ez az életszakasz lehetőséget ad a lassításra, de nem a leállásra. Örülök annak, hogy amit a pályám során felépítettem, most mások folytatják, és én mentorálással, tanácsadással segíthetem őket. Úgy érzem, most van időm és lehetőségem arra is, hogy rendszerezzem mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az elmúlt évtizedekben gyűjtöttem. Nyugdíjasként is aktív szeretnék maradni – mert a kíváncsiság, a tenni akarás nem kopik ki az emberből egyik napról a másikra.
A martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet nekem nemcsak munkahely volt, hanem annál sokkal több, 46 év az aktív életemből és a második otthonom! Viszonylag korán, 33 évesen bekerültem az akkor még önállóan működő Mezőgazdasági Intézet legfelső, ún. "szűk vezetőség" irányító testületébe és 37 éven át részese lehettem az Intézet sorsának alakításában, melyből 8 évig szolgáltam első számú vezetőként. Rendkívül izgalmas időszak volt, tele kiemelkedő sikerekkel és nagy-nagy kihívásokkal. Martonvásári intézet alapító atyái által kiérdemelt hírnevünket sikerült megőrizni az elmúlt négy évtizedben is, a kor követelményeihez igazodó alap-, gyakorlatorientált kutatások és a növénynemesítés, illetve a növénytermesztés területén elért eredményeinkkel mind a gazdák széles körében, mind pedig a hazai és nemzetközi tudományos térben.
Kimagasló tehetségű vezetőktől tanulhattam a menedzselés "tudományát" és kiváló munkatársakkal dolgozhattam mindvégig, akik vezetői és kutatói munkámat hatékonyan segítették. Megtiszteltetés és szolgálat volt számomra az Intézetben végzett kutatói és vezetői tevékenység! Hálás köszönet ezért minden, velem együtt dolgozó kollégámnak, munkatársamnak!
Kívánom, hogy minél előbb legyenek túl a tervezett átalakításon és nagyobb gondok nélkül sikerüljön az új rendszert bevezetni! Legyen sokkal könnyebb dolga minden ATK-ban dolgozónak, mint volt eddig és a beígért, jelentősen megemelt költségvetési támogatás valóban érkezzen meg és sikerüljön a leghatékonyabb módon felhasználni! A kiemelkedő kutatói és nemesítői teljesítményt nyújtó kollégák és az Ő munkájukat támogatók anyagi megbecsülése pedig legyen legalább olyan értékű, mint volt az MGI-ben az ATK létrehozása előtt.
Mindehhez kitartást, sok sikert kívánok minden munkatársnak és mindenekelőtt mindnyájuknak jó egészséget!
Morber Janka
HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont
