Május végén az óvodában számos program - évzáró, búcsúztató, apák napja, családi délután - kerül megrendezésre, de ebben az óvodában nemcsak a klasszikus események vannak porondon, hanem egy különleges alkalom és lehetőség, amivel örömmel éltem én is.
Óvodánk a nagycsoportos gyerekeknek - a mozifilmhez csak címében hasonló, de az abban szereplő kalandoktól sokkal szelídebbekkel - lehetőséget ad arra, hogy egy éjszakát az épületben töltsenek az óvó és dadus nénijükkel közösen. A Brunszvik Óvodában több éves hagyomány az „itt alvós pizsiparti”, amely a gyerekek körében olyan népszerűségnek örvend, hogy a csoportomba tartozó gyerekek már tavaly érdeklődtek felőle.
Vajon mi történik egy óvodában, mikor hazamennek a gyerekek, felnőttek és elcsendesedik az óriási épület ?! Itt nem kelnek életre a játék dínók, bár egyes gyerekek állítólag nem félnének tőlük sem.
A Maci csoportos gyerekek a várva várt estéről már napokkal előtte beszélgettek. Megbeszélték, hogy ki, mit fog magával hozni, melyik pizsamáját és melyik plüssjátékát éri az a megtiszteltetés, hogy részese lehet ennek a nagy kalandnak. Szó esett arról is, hogy ki, ki mellett szeretne aludni. Mint a csoport óvónője, szintén kíváncsian vártam, hogy mi lesz ebből?! Bizakodva álltam az este elé, és a szülőkkel azt is egyeztettük, ha a gyermek időközben meggondolja magát és hazavágyik, akkor természetesen azt jelezzük feléjük.
Már az is nagy örömet váltott ki, hogy a mi csoportunkon kívül sehol senki, miénk az egész épület.
Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, esett az eső és lehűlt a levegő, így a kintre tervezett játékok kiestek a repertoárból. Igen, repertoár, mert nem lehet csak a véletlen szerencsére bízni, hogy majd eltelik valahogy ez az este, hiszen egy csoportnyi csillogó szemű, izgatott gyerek várta az eseményeket.
Este 6 órára mindenki visszaérkezett az óvodába: gyors elköszönés a szülőktől és már siettek is be, kezdődhetett a kalandozás. Vacsora előtt mozgásos versenyjátékokat játszottunk az aulában: célbadobást - pontszámokkal, mert már nagyok vagyunk -, fogójátékokat. Ezután kezdődött az óvoda helyiségeinek felfedezése, főként az új részen, mert arra ritkábban járunk. Bekukucskáltunk a konyhába is, ahol álmosan néztek ránk az óriási méretű edények, gondosan előkészítve a következő szállításra. A csoportszobákhoz érve nagy kísértést éreztünk, hogy kipróbáljuk a különböző játékokat, de ezt mégis elvetettük, mert ki akar egész éjszaka rendet rakni? “Macikáink” azt is megállapították, hogy azok a legjobb csoportszobák, ahol galéria is van és milyen kár, hogy a miénkben pont nincs. Alig értünk a végére az épületben való barangolásnak, mikor a pizzafutár jelzett, hogy megérkezett. Bizony, a szülők ennyire elkényeztettek minket, hogy pizzát kaptunk vacsorára, ami óriási üdvrivalgást váltott ki és nem kellett kétszer hívni egy gyereket sem, hogy kézmosás és vacsoraaaaa!!! Az asztalokat úgy helyeztük el, hogy mindenki mindenkit láthasson. Jóízűen ettünk-ittunk és még gyerekpezsgővel is koccintottunk, olyanok voltunk, mint egy nagy, boldog, olasz család!
Az este diavetítéssel folytatódott, a lányok és a fiúk is választhattak egy-egy mesét. Mire a vetítés véget ért, kellőképpen besötétedett, indulhatott a legendás rókamóka. Felcsatoltuk a világítós karperecünket, kezünkbe kaptuk az elemlámpáinkat és már készen is álltunk a kalandra. A játék előtt a dadus nénik elrejtették a 42 db, kis rókát ábrázoló lapot, a gyerekeknek csak elemlámpával lehetett világítani, így nehezítve ezek megtalálását. Nagy volt az izgalom, a fénycsóvák csak úgy pásztázták a sötét folyosót, de a mi “macikáinkon” nem tudtak kifogni, hamarosan az összes “elkóborolt” kis róka megkerült.
Elérkezett a lefekvés ideje. Az ágyakat az aulában helyeztük el, mi, felnőttek pedig a tornaszivacsokat használtuk ágyként. Izgatottan hozták a kis alvós motyójukat: mosakodás, fogmosás és pizsamába öltözés után bevackolták magukat az ágyikójukba.
Lekapcsolódtak a nagylámpák, csak egy kis olvasólámpa derengett a sarokban, ahová a mesemondófotelt állítottuk. Indulhatott az esti mese olvasása. Több folytatásos meséje is van a csoportnak, ezekből meséltünk kolláganőmmel felváltva egy – egy részt, majd egy Vadadi Adrienn mese következett, amely kísértetiesen hasonlított aznapunkra: Utolsó nap az óvodában címmel.
A mesék után egy altatódallal kívántunk jó éjszakát a gyerekeknek.
Ezután minden úgy történt, mint a mesében. A gyerekek hamar álomba szenderedtek, mi pedig csak ámultunk és bámultunk, hogy ezek a kicsiny gyerekek milyen biztonságban érzik magukat velünk. Elmondhatatlan örömérzés járja át ilyenkor az ember szívét és arra gondol, hogy igen, megéri minden egyes pillanat a gyermekkel való törődésnek, szeretetnek.
Reggel, mikor már többen ébredeztek, felhangzott a csoport kedvenc Gryllus dala a „Jó reggelt, ma új nap van…”, ami nagy vidámságot váltott ki és lassacskán minden “kismackó” felébredt. A világ legtermészetesebb dolgaként mentek játszani a csoportszobába, miután bepakolták a hátizsákjukat.
A szülők reggel is elkényeztettek minket frissen sült kakaós csigával, a felnőtteket meleg kávéval. A reggelit követően élményekkel telve mentünk haza.
Valamennyi óvodának csak ajánlani tudom ezt a fajta örömszerzést. Bízom benne, hogy erre még nagypapa vagy nagymama korukban is szívesen emlékeznek vissza a Maci csoportos gyerekek.
Gintl-Kőrösi Erika, a Maci csoport óvodapedagógusa
