Október 15-én került sor a martonvásári temetőben található, a Nagy Honvédő Háború idejéből származó, a nyár folyamán felújított orosz hadisír ünnepélyes felavatására.
Evgeny Sztanyiszlavov nagykövet beszédéből:
"A nagy Győzelem örököseinek érezzük magunkat, és ápoljuk azoknak az emlékét, akik életüket áldozták a jövő nemzedékek szabadságáért. A múlthoz való ilyen hozzáállás mindig is a méltó jövő garanciája volt. A Győzelem 80. évfordulójának évében tapasztalhattuk, hogy Magyarországon is sokan ápolják és tisztelik az itt elesett szovjet katonák emlékműveit, segítenek azok fenntartásában, így megőrizve a jövő nemzedékek számára az igazságot a háborús évek tragikus eseményeiről."
A temetkezési helyen nyugszik a Vörös Hadsereg 557 katonája és tisztje, akik 1944-1945-ben a Magyarország területén vívott véres harcokban estek el vagy haltak bele sebesüléseikbe. Az Orosz Védelmi Minisztérium, a külföldi katonai emlékművek fenntartásáért felelős magyarországi képviselete által végzett levéltári munka eredményeként 257 eddig ismeretlen szovjet katona nevét sikerült azonosítani. Most valamennyiük nevét örök emlékezésként felvésték az emléktáblákra.
Az ünnepségen nagykövet úr mellett részt vett Vlagyimir Ulakhovics, Belarusz magyarországi nagykövete, Hoblyák György alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumának parancsnokhelyettese, Kovács Géza, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Elesettek Emlékérem Osztályának igazgatója, Gucsek István, Martonvásár alpolgármestere, Gilyán György, az Orosz-Magyar Művelődési és Baráti Társaság elnöke, az Orosz Védelmi Minisztérium a külföldi katonai emlékművek szervezéséért és lebonyolításáért felelős magyarországi képviseletének vezetője Serali Mamasoliev, a Katonai attasé apparátusának munkatársai, orosz újságírók, Martonvásár polgárai és honfitársaink.
Az elhunytak emlékére tartott istentiszteletet a Radonezhi Szent Sergius templom Kadar Ioann protoierej végezte. Az egybegyűltek egyperces néma csenddel tisztelegtek az elesett hősök emléke előtt, majd koszorúkat és virágokat helyeztek el az obeliszknél.
(forrás: Az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége Magyarországon)





![]()